6800-ra csökkent a napi új betegek száma Oroszországban

Szájmaszkot viselő látogatók a moszkvai Vörös téren nyílt könyvvásáron 2020. június 6-án. A könyves seregszemle az első látogatható kulturális esemény Moszkvában a koronavírus-járvány miatt elrendelt korlátozások óta.
Vágólapra másolva!
Oroszországban 6800-ra csökkent az egy nap alatt újonnan diagnosztizált Covid-19-fertőzések száma, amely április 29. óta a legalacsonyabb napi emelkedést jelenti.
Vágólapra másolva!

Ma az újonnan kimutatott esetek száma hétezer alá, 6800-ra csökkent. Ez számunkra nagyon kellemes szám, és nagyon számítunk arra, hogy a tendencia az elkövetkező napokban és hetekben folytatódni fog - mondta Tatyjana Golikova, az egészségügyért is felelős orosz miniszterelnök-helyettes.

Április 29. óta először mutattak ki hétezer alatti új fertőzöttet, ami egyúttal rekordalacsony, 1,1 százalékos napi növekményt jelentett.

Az igazolt koronavírusos fertőzések száma ugyanakkor elérte a 620 794-et, amivel Oroszország a harmadik helyen áll a világon az Egyesült Államok (2 422 312) és Brazília (1 228 114) mögött.

Szájmaszkot viselő látogatók a moszkvai Vörös téren nyílt könyvvásáron 2020. június 6-án Forrás: MTI/EPA/Makszim Sipenkov

Az újonnan diagnosztizált fertőzöttek 28,5 százaléka tünetmentes. Az aktív esetek száma 2364-gyel 227 861-re csökkent. A halálozások száma 176-tal 8781-re, a gyógyultaké pedig 8988-cal 384 152-re emelkedett.

Moszkvában a diagnosztizált fertőzések száma csütörtökre 813-mal 218 604-re, a halottaké 25-tel 3694-re, a gyógyultaké pedig 1997-tel 144 191-re nőtt.

Az országban a járvány kezdete óta több mint 18,4 millió, az elmúlt nap folyamán pedig 286 ezer laboratóriumi tesztet végeztek el. Koronavírus-fertőzés gyanújával 303 ezer embert tartanak megfigyelés alatt.