Ismét tüntettek Trump mellett több amerikai városban

TRUMP, Donald
Donald Trump, amerikai elnök
Vágólapra másolva!
Ismét több ezren tüntettek az Egyesült Államok több városában helyi idő szerint szombaton Donald Trump amerikai elnök mellett. Washingtonban a demonstrálók összecsaptak az Antifa-mozgalom aktivistáival.
Vágólapra másolva!

Trump támogatói egyebek közt a "Még négy év!" jelszót skandálták, ezzel utalva arra, hogy Donald Trumpot tekintik az elnökválasztás győztesének.

Trump Twitter-üzenetben közölte, nem tudott a gyűlésről, de örömét fejezte ki.

Minnesota, Nebraska és Alabama államokból szintén Trump melletti szimpátiatüntetéseket jelentettek.

Washingtonban a Trump mellett tüntetőkkel összecsaptak a radikális baloldal aktivistái. A WRC-TV nevű washingtoni televíziós csatorna arról számolt be, hogy négy embert szúrt sebekkel kórházba szállítottak, a rendőrség Twitter-üzenetben pedig 23 személy őrizetbevételét jelentette be.

A tüntetésekre az után került sor, hogy pénteken az amerikai Legfelsőbb Bíróság elutasította Texas állam keresetét, amellyel Joe Biden demokrata párti jelölt győzelmét akarta érvényteleníteni az elnökválasztáson négy tagállamban. Texas azzal érvelt, hogy Georgiában, Michiganben, Pennsylvaniában és Wisconsinban tömeges csalást követtek el.