A férfi tagadja, hogy ő ölte volna meg az ötéves gyereket.
A kihallgatáson azt állította, hogy a kislány elesett és beverte a fejét a padlóba, és ezért halt meg. A 23 éves fiatalember – állítása szerint – megijedt, és a holttestet egy bőröndben a város szélére vitte, hogy elrejtse, de nem ő gyújtotta fel.
A holttestet az égési sérülések miatt nehezen azonosították. Pavel Palcu, a nyomozást vezető ügyész elmondta, hogy a szóbeszéddel ellentétben nem darabolták fel a testet, hanem megpróbálták elégetni.
Azt is elmondta, hogy
a tragédia körülményei arra utalnak, hogy a mostohaapa volt az elkövető.
Egyrészt, nem jelentette 48 óra elteltével sem a gyerek eltűnését, másrészt a koponyán látható sérülések szerint a kislány fejét többször a falba vagy a padlóba verték, és ebbe halt bele.
A gyerek és hároméves öccse a mostohaapjuk felügyelete alatt volt, míg édesanyjuk a szülészeten tartózkodott, ugyanis harmadik testvérüket hozta a világra. A nyomozóügyész szerint a férfi tudatmódosító szereket fogyaszt.
Az áldozat egyik markában egy hosszú hajszálat találtak, amit halálakor is szorongatott. Pavel Palcu szerint sem a mostohaapáé, sem az anyjáé, ezért DNS-vizsgálattal próbálják meg azonosítani, hogy esetleg valamely rokontól vagy idegen személytől származik.