Tucatnyi robbanás volt egy kazah robbanóanyag-raktárban, legalább kilencen meghaltak

rendőrségi sziréna rendőr autó kék lámpa
Vágólapra másolva!
Már halálos áldozatai is vannak a csütörtök esti raktártűznek Kazahszánban, kilencvenen pedig megsérültek a nagy erejű robbanásokban. Az első hírek még öt halottról szóltak, de az áldozatok száma mostanra kilencre emelkedett, négy embert pedig keresnek. 
Vágólapra másolva!

Az Interfax szerint mind az öt halott katona, aki a tűzoltásban segédkezett, amikor a robbanások történtek. Nyolcvannyolc ember szorult orvosi segítségre, 28-at kórházban ápolnak, hatuk állapota súlyos.

Előző nap este előbb tűz keletkezett a Zsambili terület egyik körletének raktárában, ahol a többi között az utászalakulatok robbanószereit - több mint ötszáz tonna trotilt - tárolták, majd

tucatnyi robbanás történt.

Mintegy hétszáz négyzetkilométeren égett az épület. A robbanás következtében két kilométeres sugárban repültek szanaszét a repeszek. A raktár egy főútvonal közelében van, amely a dél-kazahsztáni Taraz városát köti össze az ország legnagyobb városával, Almatival.

A lángok elfojtásához lánctalpas tűzoltóautókat vetettek be. A tűzoltók segítségére a helyi katasztrófavédelmi erők egységeit is bevonták. A hatóságok lezárták a forgalom elől a térségbe vezető főutat és vasútvonalat, és

megkezdték az alig egy kilométerre lévő, 250 lakosú Kajnar település evakuálását.

Kiürítették emellett Bazarbaj, Us-Bulak és Zsanaturmisz településeket is. A katonai körletben szolgáló hadköteleseket a megye más katonai egységeihez menekítették.

Nurlan Jermekbajev kazah védelmi miniszter pénteken bejelentette, hogy kész lemondani a történtek miatt, de a minisztérium szerint egyelőre a robbanások következményeinek felszámolása a fontos a számára.