A koronavírus okozta megbetegedés elleni új vakcináknak az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) általi gyorsabb jóváhagyását szeretné Igor Matovic szlovák miniszterelnök, aki ezt a véleményét a közösségi profilján tette közzé kedden.

A szlovák kormányfő ezzel a bejegyzésével Christa Wirthumer-Hochénak, az EMA igazgatótanácsa vezetőjének arra a közleményére reagált, amelyben azt ajánlotta az Európai Unió (EU) tagországainak, hogy egyelőre ne használják az orosz Szputnyik V vakcinát.

Igor Matovic szlovák miniszterelnökForrás: Anadolu Agency via AFP/2020 Anadolu Agency/Dursun Aydemir

Mindannyian örülnénk annak, ha önök az EMA-ban a következő hónapok során napi 24 órásra és heti hétnaposra változtatnák a munkaidejüket, és így az új vakcinák jóváhagyása nem három hónapot, hanem csak három hetet venne igénybe. Ugyanis a tét az élet, és nem egyről van szó - idézte Igor Matovic bejegyzését a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség.

Christa Wirthumer-Hoche vasárnap az osztrák ORF televízió egyik vitaműsorában mondta azt, nem ajánlja, hogy az EU-tagországok szükséghelyzeti engedélyeket adjanak a Szputnyik V használatára, amíg az oltóanyagnak az EMA által a múlt héten megkezdett jóváhagyási folyamata véget nem ér.
Az orosz vakcina gyártója az EMA tisztségviselőjének kijelentésére reagálva megkérdőjelezte az uniós szervezet pártatlanságát, és bocsánatkérésre szólította fel a nyilatkozót.Szlovákia a múlt héten magyar segítséggel kétmillió adag koronavírus elleni orosz vakcinát vásárolt.

Az új koronavírus ellen kifejlesztett orosz oltóanyag, a Szputnyik V Szlovákiába küldött első szállítmányát fogadja Igor Matovic szlovák miniszterelnök és Marek Krajci szlovák egészségügyi miniszter a kassai repülőtéren 2021. március 1-jén.Forrás: MTI/AP/TASR/Frantisek Ivan

A beszerzést bírálták a négypárti szlovák kormánykoalíció liberális pártjai és a liberális államfő is. Igor Matovic ugyanakkor kiállt az orosz vakcina beszerzése mellett, és pénteken nyilvánosan köszönetet mondott Magyarországnak, hogy segítséget nyújtott országának a Szputnyik V orosz oltóanyag beszerzéséhez.