Gázrobbanás volt egy lakóházban Moszkva mellett, három halott

gázrobbanás lakóház Oroszország Himki
Himki, 2021. március 19. A rendkívüli helyzetek orosz minisztériumának sajtóirodája által közreadott képen sűrű füst tör a magasba egy lakóházból, miután gázrobbanás történt az épületben, a Moszkva szomszédságában fekvő Himkiben 2021. március 19-én. A balesetben egy ember életét vesztette. MTI/AP/Rendkívüli helyzetek orosz minisztériumának sajtóirodája
Vágólapra másolva!
Három ember meghalt és négyen megsérültek, mikor gázrobbanás történt egy lakóházban az orosz főváros közelében fekvő Himkiben.
Vágólapra másolva!

Gázrobbanás történt pénteken egy lakóépületben, a Moszkva szomszédságában fekvő Himkiben, az ABC News szerint a balesetben három ember meghalt és négyen megsérültek.

A cikk szerint

a halálos áldozatok között van egy gyerek is.

Az esetről a rendkívüli helyzetek minisztériumának sajtóirodája tett közzé képeket, amelyeken látható, hogy sűrű fekete füst száll fel az épület legfelső két szintjén lévő lakásokból. A képek tanúsága szerint a robbanás komoly pusztítást végzett a két lakásban.

Az épületet kiürítették a hatóságok, 36 lakásban megszakadt a gázellátás. Az ABC az állami hírüfgynökség alapján azt írja, hogy a robbbanást gázszivárgás okozta.