Rálőttek egy a kabuli repülőtérre tartó német férfire

német evakuáció Kabulban
Vágólapra másolva!
Rálőttek a kabuli repülőtér felé tartó egyik német állampolgárra Afganisztánban, a férfi állapota stabil, nemsokára útnak indítják Németország felé - jelentette be a német kormányszóvivő pénteken Berlinben tartott sajtótájékoztatóján.
Vágólapra másolva!

Németország már több mint 1600 embert evakuált Afganisztánból a héten, miután a tálibok vasárnap este elfoglalták Kabult. A német védelmi minisztérium pénteken azt közölte, hogy a német hadsereg mostanáig tizenegy járatot indított, és továbbiakat tervez a térségbe küldeni.

Mindeközben ezen a napon is folytatódott a külföldiek és a nyugati erőkkel együtműködő afgánok kimenekítése az ázsiai országból.

Az evakuálásban Norvégia is részt vesz: pénteken Ine Eriksen Soreide norvég külügyminiszer azt közölte a sajtóval, hogy Oslóba érkezett egy norvég, illetve más külföldi állampolgárokkal tele gép. Jóllehet a miniszter nem közölte, pontosan hány embert menekítettek ki Afganisztánból, elmondta, hogy a norvég TV2 és NRK televíziós csatornák munkatársai mellett afgán alkalmazottak és családtagjaik is az Oslóban landolt járaton voltak. Norvégia a héten korábban már hazaszállította az Afganisztánban dolgozó diplomatáit.

Scott Morrison ausztrál kormányfő ugyancsak pénteken arról tájékoztatott, hogy több mint 160 ausztrál és afgán állampolgárt evakuáltak az ázsiai országból, hozzátéve, hogy a mostani volt a harmadik járat, amelyet kimenekítés céljából Kabulba indítottak. Figyelmeztetett azonban arra is, hogy kormánya csak azokat tudja evakuálni, akik a kabuli repülőtéren vannak, s ezt azzal indokolta, hogy a főváros többi részén a helyzet kaotikus. Canberra egyelőre nem kommentálta azokat a sajtójelentéseket sem, melyek szerint Ausztrália 600 embert - ausztrál és afgán állampolgárokat - kíván kimenekíteni az országból.

Németország már több mint 1600 embert evakuált Afganisztánból a héten, miután a tálibok vasárnap este elfoglalták Kabult Forrás: Origo

Favvád Csódri pakisztáni tájékoztatási miniszter a Twitteren azt közölte, Iszlámábád két repülőgépet küld Kabulba 350 ember kimenekítésére. Hozzátette, hogy a pakisztáni belügyminisztérium egyúttal megkönnyíti a pakisztáni-afganisztáni határon való átkelést is. Indonézia szintén bejelentette, hogy 26 állampolgárát, köztük öt diplomatát evakuált Afganisztánból. A NATO egyik, magát megnevezni nem kívánó tisztségviselője pénteken újságíróknak azt mondta, mostanáig több mint 18 ezer embert evakuáltak a kabuli nemzetközi repülőtérről a múlt hét végi tálib hatalomátvétel óta. Az észak-atlanti szervezet célja, hogy a hét végén megduplázza az evakuálandók számát - tette hozzá.