Német iskolásokat oktatnak arról, hogy mi a teendő a hosszú áramkimaradás esetén

Vágólapra másolva!
Nyugat-Európában egyre drámaibb az energetikai helyzet. Korábban beszámoltunk róla, hogy több országban is tartós áramkimaradásokra számítanak, van ahol akár két hétig is áram nélkül maradhat a lakosság télen a legrosszabb forgatókönyvek szerint. Mindeközben exponenciálisan emelkedik a gáz, az áram és sok esetben a távhő ára is. Ezzel szemben Magyarországon a kormány rezsipolitikája megvédi a lakosságot az elszabadult piaci áraktól, de a Gyurcsány-Márki-Zay-féle baloldal eltörölné a rezsicsökkentést.
Vágólapra másolva!

Bécsben gáz ára november közepétől több mint húsz százalékkal emelkedik, de az áramért is 8 százalékkal kell majd többet fizetniük a fogyasztóknak. A bécsi távhőszolgáltató vállalat nemrég adta közre, hogy november 15-től 6,9 százalékkal - havi 2,13 euróval - nő a megawattóráként fizetett díj. Eddig 26,52 euró/megawattóra volt a magánháztartásoknak szolgáltatott távhő ellenértéke az osztrák fővárosban.

Ausztriában nem csak az árak emelkednek drasztikusan, hanem félő az is, hogy akár kéthetes áramszünetre is fel kell készülnie a lakosságnak.

A hadsereg ennek megfelelően már részletes tervet dolgozott ki arra az esetre, ha valóban bekövetkezne a legrosszabb forgatókönyv. Az osztrák áruházakban is egyre gyakrabban jelennek meg konzerveket és tartós élelmiszereket reklámozó hirdetések, hiszen idén nagy valószínűséggel a lakosságnak szüksége lesz ezekre a cikkekre.

Egy diszkontáruház pedig áramkimaradásokra számítva 600 euróért (mintegy 216 000 forintért) kínál benzinmotoros áramfejlesztőt. A cég közleményében úgy fogalmazott, „a szakértők egyetértenek abban, hogy Európában egyre nagyobb a kockázata a nagymértékű, hosszan tartó áramkimaradásoknak."

Szintén egyre rosszabb a helyzet Németországban, ahol a katasztrófavédelem nemrég egy videót között, amely a lakosságot hivatott tájékoztatni arról, hogy mi a teendő egy hosszabb áramkimaradás esetén télen. A rövid videóban egy idős nő mutatja be, hogy miként kell szigetelni az ablakokat és hogyan kell rögtönzött kályhát készíteni virágcserépből és mécsesekből.

Németországban az általános iskolákban próbálják meg tájékoztatni a gyermekeket többek között arról, hogy mik a tennivalók áramszünet esetén, valamint milyen élelmiszerekből érdemes összeállítani egy tíz napra elegendő túlélőcsomagot.

Forrás: Origo
Forrás: Origo

Magyarországon a kormány rezsipolitikája miatt a lakosság nem fogja megérezni az elszabadult árakat, azonban a Gyurcsny-Márki-Zay-féle baloldal hatalomra kerülése esetén a baloldal azonnal eltörölné a rezsicsökkentést. A baloldal miniszterelnök-jelöltje már többször beszélt arról, hogy ostobaságnak tartja a rezsicsökkentést.

" Micsoda ostobaság volt annak idején így rezsit csökkenteni. Lehet rezsit csökkenteni, hogyne lehetne: kevesebb vizet kell használni, kevesebb áramot kell használni, kevesebb gázt kell használni. Át kell térni megújulókra. Persze, lehet rezsit csökkenteni: le kell szigetelni a házakat." - jelentette ki korábban Gyurcsány miniszterelnök-jelöltje. Egy másik alkalommal pedig arról beszélt, hogy "ahhoz, hogy fönntarthatóvá alakítsuk a gazdaságot, ahhoz igenis érezni kell az energiaár növekedést."

Gyurcsány Ferenc és Márki-Zay Péter Forrás: MTI/Kovács Tamás/Mohai Balázs

"Persze, a kibocsátó fizet, de az be fog épülni az árba. A végén mindent a fogyasztó fizet, olyan nincs, hogy nem a fogyasztó fizet, meg, hogy nem az ember fizeti meg. Ez egy populizmus." - magyarázta.

Mára az is egyértelmű, hogy miért támogatja ennyire a baloldali Márki-Zay az energiaárak növekedését. Mint ismert, a rezsicsökkentés idején a brüsszeli székhelyű Eureletric bizottsági tagja volt, amely az európai villamosenergia-ipari vállalatok legjelentősebb szakmai és érdekvédelmi szervezete, 2009 és 2010 között pedig projektvezetőként dolgozott az EDF francia energiaszolgáltató vállalat alkalmazásában.