Szalmonellafertőzésbe halt bele egy idős férfi Angliában, mert megevett négy fertőzött kacsatojást a Bors cikke szerint. Először még nem vették komolyan a tüneteit. Amikor kórházba került, már nagy volt a baj. 

A 65 éves, Iránból Angliába költözött Niptoon Tavakoli a kórházban halt meg két hónappal azután, hogy 2019 júniusában megbetegedett négy kacsatojástól. Először csak a hasa ment és hányt,

végül foltok jelentek meg a testén, az ajkai és a körmei pedig elfeketedtek.

Ekkor már kórházba vitte a mentő.  

Úgy bántak vele, mint egy nyűgös öregemberrel. De aggódtam, hogy ez komolyabb. Nagy fájdalmai voltak"

- idézi Tavakoli asszony szavait a Bors a BBC alapján. A nő azt mondta, elég sokat kellett várniuk az orvosi segítségre, de végül egy specialistához kerültek, aki megállapította, hogy a férje szalmonellafertőzést kapott, ebbe halt bele. 

Mint kiderült, a tojásokat az észak-lincolnshire-i Messingham Show-n egy bódéból vette a házaspár egy családi kirándulás során. A férfinek nagyon ízlett a kacsatojás, ezért másnap jól átsütve evett kettőt a teájához, két nappal később pedig a másik két tojást is megsütötte magának. Néhány nappal később jelentkeztek az első tünetek. Akkor még hiába hívták a mentőt, csak jó tanácsokkal látták el, amikor viszont kórházba került, már késő volt. Az ügyben nyomozás indult, hogy kiderítsék, ki a felelős a férfi haláláért. Hamarosan ítélet születhet az ügyben, vagyis kiderülhet, kinek a hibájából következett be a tragédia.