A háború miatti energiaválság begyűrűzött az egyik legnagyobb német városba is, ahol azt tervezik, a forró vizet kvótaalapon lehet majd használni - számolt be a hírről a Mandiner.

Jens Kerstan Hamburg környezetvédelmi szenátora interjút adott a Welt am Sonntagnak, amelyben előrevetítette, nem elképzelhetetlen, hogy akut gázhiány lesz jelen az észak-német nagyvárosban. 

Az értelmetlen szankcióknak máris begyűrűzött a negatív hatása a német városokba. (képünk illusztráció)Fotó: Polyák Attila - Origo

Úgy fogalmazott, amennyiben ez bekövetkezik, a napok bizonyos időszakaira korlátozhatják a melegvíz elérhetőségét és mennyiségét. Állítása szerint a baj sokkal nagyobb, mint azt sokan képzelik.

A politikus azt kérte a németektől, hogy a megszokottnál rövidebb ideig fürödjenek, inkább csak zuhanyozzanak és használjanak modern termosztátot, valamint víztakarékos zuhanyfejeket.

Minél többet spórolunk most, annál jobb lesz a helyzet télen, mert a tárolók megtelnek"
– jelentette ki.

A háború kitörése után többek között a németek olyan szankciókat vezettek be az oroszok ellen, aminek következtében sokkal kevesebb gázt kaptak. A helyzet csak tovább romlott azután, hogy Moszkva bejelentette, rubelben kéri a földgáz kifizetését, a német vezetés ettől azonban teljesen elzárkózott.

Németország gazdasági és éghajlati minisztériuma közölte, hogy korábban a gáz mintegy 55 százalékát Oroszországból importálta, de ez április közepére 35 százalékra csökkent. Berlin szerint az orosz import 2024 nyarára földgázfogyasztásának mindössze 10 százalékát teheti ki.