Ferenc pápa üdvözölte a gabonát szállító hajók elindulását az ukrajnai kikötőkből

FERENC pápa
Róma, 2022. április 16. Ferenc pápa a római Colosseum előtt a hagyományos nagypénteki kálváriajárás, a Via Crucis (keresztút) alatt 2022. április 15-én. MTI/EPA-ANSA/Riccardo Antimiani
Vágólapra másolva!
Ferenc pápa a remény jelének nevezte a többek között gabonával megrakott hajók elindulását az ukrajnai kikötőkből a Szent Péter téren mondott beszédében vasárnap. Az egyik hajó Olaszországba tart.
Vágólapra másolva!

Ferenc pápa megelégedését fejezte ki a hajók útra kelése miatt.

- hangsúlyozta a katolikus egyházfő a vasárnap déli Úrangyala-imádság után mondott beszédében.

A pápa kijelentette, hogy a hajók elindulása a "remény jelének" számít. Hozzátette, szívből reméli, hogy "ezt az utat követve igazságos és tartós béke érhető el".

Ferenc pápa Forrás: MTI/EPA-ANSA/Riccardo Antimiani

Az első hajó hétfőn indult, pénteken három, többek között gabonával megrakott hajó hagyta el a Fekete-tenger parti Odessza és a szomszédos Csornomorszk kikötőjét.

A Kínába, Törökországba és Olaszországba tartó hajók összesen csaknem 170 ezer tonnányi gabonával és napraforgóolajjal indultak útnak.

Vasárnap újabb négy hajó hagyta el az ukrajnai kikötőket.

A július 22-én Isztambulban Oroszország és Ukrajna által, az ENSZ és Törökország közvetítésével aláírt megállapodások értelmében biztonságos folyosókat hoznak létre, hogy lehetővé tegyék a kereskedelmi hajók közlekedését a Fekete-tengeren.

Az Agi olasz hírügynökség jelentése szerint a Mustafa Necati nevű hajó érkezik Olaszországba:

a pugliai Monopoli kikötőjében köt ki hatezer tonna napraforgóolajjal.

A Coldiretti termelői szövetség adatai szerint az ukrajnai háború kirobbanása óta a napraforgóolaj ára emelkedett a legnagyobb mértékben, a korábbihoz képest 66 százalékkal. Tavaly Olaszország éves napraforgóolaj-importjának 46 százaléka (260 millió kilogramm) Ukrajnából érkezett.