Amer al-Fajez, az iraki parlament külügyi bizottságának tagja kijelentette: "
Az iráni-szaúd-arábiai tárgyalások megrekedtek, és ez negatív hatással lesz az egész régióra".
A tavaly tavasszal kezdett tárgyalásokat korábban áttörésként értékelték, mert enyhítheti a térségbeni feszültséget. Mohammed asz-Szudáni új iraki miniszterelnök a múlt hónapban megerősítette, hogy a felek felkérték a közvetítés folytatására. Amikor azonban az iraki kormányfő novemberben elutazott Teheránba, iráni tisztviselők azt közölték vele, hogy nem tartják meg a tárgyalások hatodik fordulóját, és
azzal vádolták Rijádot, hogy szaúdi finanszírozású médiacsatornákon keresztül szítja az Irán egészére kiterjedő zavargásokat.
A tárgyalások megszakadásának tényét megerősítette Irán ENSZ-képviselete is, az okokról ugyanakkor nem nyilatkoztak. "Erről érdemes lenne megkérdezni Szaúd-Arábiát" - állt a képviselet közleményében.
Szaúd-Arábia mindeddig nem kommentálta az ügyet.
A szunnita többségű Szaúd-Arábia és az elsősorban síita Irán között már az 1979-es iráni iszlám forradalom óta jelentős a feszültség, amely tovább fokozódott 2016-ban, miután Rijádban másokkal együtt kivégezték Nimr al-Nimr befolyásos síita hitszónokot. A felek között Irak kezdeményezett közvetlen tárgyalásokat, amelyek Bagdad közvetítésével 2021 áprilisában kezdődtek meg.