Elkezdődött a harmadik világháború?

Dnyipro, 2023. január 14. A Dnyiprói területi közigazgatás által közreadott képen füst gomolyog, miután orosz rakétatámadás érte az ukrajnai Dnyiprót és találat ért egy lakóházat 2023. január 14-én. MTI/AP/Dnyiprói területi közigazgatás

A Le Figaróban megjelent hosszú beszélgetésben Emmanuel Todd évindító értékelést ad a világban éppen aktuális politikai folyamatokról, különös tekintettel az orosz-ukrán háborúra. Emmanuel Todd, a híres, apai ágon magyar származású antropológus szavai (anyai ágon egyébként Claude Levi-Strauss távoli rokona) az egész nyugati értelmiségi világot megrázta, a héten a Le Soir is alapos beszélgetést készített vele. Egyértelműen fogalmaz: szerinte Putyin megelőző, voltaképpen védekező jelleggel indította a háborút, és (politikai és gazdasági értelemben) elkezdődött a III. világháború. Jellemző egyébként, hogy mostani könyvét Japánban adatta ki, mert attól tartott, hogy Franciaországban nem fogják. Elismeréssel szól a világhírű amerikai történészről, John Mearsheimerről, aki nemrégen Magyarországon járt a Századvég meghívására, és aki a Nyugat súlyos felelősségéről beszél. 

A Le Figaro szerint egyesek az orosz rezsim összeomlását jósolják, ennek a prekoncepciónak megfelelően felteszik a kérdést Emmanuel Toddnak: ön nem hisz ebben?

Emmanuel Todd válasza a következő: Nem, kezdetben úgy tűnt, hogy Oroszország hezitál, és volt egy olyan érzés is, nem figyelmeztették előre az embereket. De mostanra az oroszok belenyugodtak a háborúba, és Putyin valami olyanból profitál, amiről fogalmunk sincs. Az oroszok számára a 2000-es évek, a Putyin-évek az egyensúlyhoz, a normális élethez való visszatérés évei voltak. Úgy gondolom, hogy Macron a franciák számára ennek az ellenkezőjét, egy kiszámíthatatlan és veszélyes világot fog jelenteni, a félelem időszakát. Az 1990-es évek Oroszország számára a példátlan szenvedések időszaka volt. A 2000-es évek a normalitáshoz való visszatérést jelentették, és nem csak az életszínvonal tekintetében: az öngyilkosságok és gyilkosságok száma zuhanni kezdett, és mindenekelőtt az én fetisizált mutatóm, a csecsemőhalandósági ráta csökkent jelentősen, sőt az amerikai arányok alá esett.

Az orosz védelmi minisztérium által videófelvételről készített és közreadott képen orosz tüzérek 152,4 mm-es Mszta-B önjáró lövegekkel tüzelnek a kelet-ukrajnai donyecki területen Forrás: MTI/EPA/Orosz védelmi minisztérium/-

Az oroszok szemében Putyin testesíti meg (erős, krisztusi értelemben) ezt a stabilitást. Az egyszerű orosz emberek alapvetően úgy vélik, elnökükhöz hasonlóan, hogy védelmi háborút vívnak. Tisztában vannak vele, hogy az elején hibáztak, de jó gazdasági felkészültségük növelte az önbizalmukat, viszont nem Ukrajnával szemben (az ukránok ellenállása ugyanis számukra érthető, úgy harcolnak, mint az oroszok, a nyugatiak soha nem harcolnának ilyen jól!), hanem azzal szemben, amit ők „a kollektív Nyugatnak", vagy „az USA-nak és vazallusainak" neveznek. Az orosz rezsim valódi prioritása nem a terepen aratott katonai győzelem, hanem az, hogy a rezsim ne veszítse el az elmúlt 20 évben megszerzett társadalmi stabilitást.

Ezért vívják ezt a háborút „gazdaságosan”, különösen, ami az emberekkel (katonákkal) való gazdálkodást illeti. Mert Oroszországnak még mindig demográfiai problémája van, az egy nőre jutó termékenységi ráta 1,5 gyermek. Öt év múlva már hiányos korcsoportok lesznek. Véleményem szerint 5 éven belül vagy meg kell nyerniük, vagy el kell veszíteniük a háborút. 5 év egy világháború „normális” időtartama. Tehát ezt a háborút takarékosan vívják, közben részleges háborús gazdaságot építenek ki, de meg akarják őrizni az embereket. Ezt jelenti a Herszonból, a harkivi és kijevi régiókból történő kivonulás is. Miközben mi az ukránok által elfoglalt négyzetkilométereket számoljuk, az oroszok az európai gazdaságok bukására várnak. Mi vagyunk a fő frontjuk. Természetesen tévedhetek, de én úgy látom, hogy az orosz viselkedés kiolvasható, mert racionális és kemény. Az ismeretlen tényezők máshol vannak.

Az oroszok által lerombolt házak az orosz hadseregtől a közelmúltban visszafoglalt kelet-ukrajnai Bogorodicsne településen Forrás: MTI/AP/Jevhen Maloletka

A beszélgetés további részében igen érdekesen alakulnak a kérdések és a feleletek, érdemes idézni:

Le Figaro: Ön arról beszél, hogy az oroszok ezt a konfliktust „védelmi háborúnak" tekintik, de senki sem próbálta meg lerohanni Oroszországot, és ma a háború miatt a NATO-nak soha nem volt még ekkora befolyása Keleten, még a balti (skandináv) országok is csatlakozni akarnak.

Emmanuel Todd: A kérdés megválaszolásához egy „visszafelé zoomolással” elvégzett lélektani-földrajzi gyakorlatot javasolok. Ha megnézzük Ukrajna térképét, láthatjuk, hogy az orosz csapatok északról, keletről, délről vonultak be. Ez valóban egy orosz inváziót jelent, nincs más szó erre. De ha egy nagyot lépünk hátrafelé (időben és térben) és egy világra kiterjedő értelmezést akarunk, amely mondjuk egészen Washingtonig elér, akkor azt látjuk, hogy a NATO ágyúi és rakétái nagyon messziről közelednek a csatatér irányába, a fegyverek mozgása már a háború előtt elkezdődött. Bakhmut 8400 kilométerre van Washingtontól, de 130 kilométerre az orosz határtól. A világtérképre történő egyszerű rátekintésből felállítható az a hipotézis, hogy "igenis, orosz szempontból ez egy védekező háború kell, hogy legyen".

Le Figaro: Ön szerint az oroszok háborúba való belépése az Egyesült Államok viszonylagos hanyatlásával is magyarázható...

Emmanuel Todd: A 2002-ben megjelent „A Birodalom után” („Après l'empire”) című könyvemben az Egyesült Államok hosszú távú hanyatlásáról és az orosz hatalom visszatéréséről írtam. 2002 óta Amerika kudarcok és visszavonulások sorát élte át. Az Egyesült Államok lerohanta Irakot, de aztán távozott, és Irán maradt a Közel-Kelet egyik főszereplője. Afganisztánból kimenekült. Az pedig, hogy Ukrajnát Európa és az Egyesült Államok szatellitként a hatókörébe vonta, nem a nyugati dinamizmus növekedését jelentette, hanem sokkal inkább az 1990 körül indult, a lengyelek és a baltiak oroszellenes ellenérzései kiváltotta hullám kifulladását. Az oroszok ebben az amerikai ráhatással kialakult kontextusban hozták meg a döntést, hogy beteszik a lábukat Ukrajnába, mert úgy érezték, hogy végre megvannak az ehhez szükséges technikai eszközeik.

Grad rakétavetővel tüzelnek ukrán katonák a kelet-ukrajnai Donyec-medencében levő Szoledár határában Forrás: MTI/AP/Libkos

Most olvastam S. Jaishankar indiai külügyminiszternek közvetlenül a háború előtt megjelent könyvét (The India Way), amely látja az amerikai gyengeséget, és tudja, hogy a Kína és az Egyesült Államok közötti konfrontációnak nem lesz győztese, viszont teret ad Indiának, és még sok más országnak is. Hozzátenném: de nem az európaiaknak. Mindenhol az Egyesült Államok gyengülését látjuk, de Európában és Japánban nem, mert a birodalmi rendszer zsugorodásának egyik hatása az, hogy az Egyesült Államok megerősíti a hatalmát eredeti protektorátusaiban.

Ha elolvassa Brzeziński „A nagy sakktábla” című könyvét, láthatja, hogy az amerikai birodalom a második világháború végén alakult ki Németország és Japán meghódításával, amelyek ma is protektorátusok. Ahogy az amerikai rendszer zsugorodik, úgy nehezedik egyre nagyobb teher a protektorátusok helyi elitjére (és ide sorolom Európa egészét). Elsőként az angolok és az ausztrálok veszítik el minden nemzeti autonómiájukat (vagy már el is veszítették). Az internet olyan intenzív emberi interakciókat és kapcsolódásokat hozott létre az angolszász szférában az Egyesült Államokkal, hogy a tudományos, média- és művészeti elitjüket úgyszólván annektálták. Nemzeti nyelveink némileg védenek bennünket az európai kontinensen, de autonómiánk jelentős mértékben és gyors ütemben csökken. Emlékezzünk az iraki háborúra, amikor Chirac, Schröder és Putyin közös sajtótájékoztatót tartottak a háború ellen.

Ukrán katona egy 120 mm-es aknavetővel lövi az orosz állásokat a kelet-ukrajnai Donyec-medencében levő Bakhmutban Forrás: MTI/AP/Jevhen Maloletka

Le Figaro: Számos megfigyelő rámutat arra, hogy Oroszország GDP-je annyi, mint Spanyolországé, nem becsülik túl gazdasági erejét és ellenálló-képességét?

Emmanuel Todd: A háború a politikai gazdaságtan tesztjét jelenti, ez a nagy megfejtő. Oroszország és Fehéroroszország GDP-je 3,3%-át teszi ki a nyugati GDP-nek (USA, angolszász országok, Európa, Japán, Dél-Korea), ami gyakorlatilag semmi. Elgondolkodtató, hogy ez a jelentéktelen GDP hogyan képes megbirkózni a helyzettel és továbbra is rakétákat gyártani. Ennek az az oka, hogy a GDP a termelésnek egy fiktív mérőszáma. Ha az USA GDP-jéből kivesszük a túlárazott egészségügyi kiadások felét, aztán az ügyvédek tevékenysége által termelt „vagyont", majd a világ legzsúfoltabb börtöneit, a rosszul definiált szolgáltatások egész gazdasági rendszerét, beleértve a 15-20 000, átlagosan 120 000 dolláros fizetéssel rendelkező közgazdász „teljesítményét", akkor rájövünk, hogy a GDP jelentős része csak vízpára, amely elpárolog. A háború visszavezet minket a reálgazdasághoz, lehetővé teszi számunkra, hogy megértsük, mi a nemzetek valódi vagyona, mit jelent a termelési kapacitás, és ezzel együtt a háborús kapacitás. Ha visszatérünk az anyagi gazdasághoz, akkor az orosz gazdaság látható. Oroszország ellen 2014-ben vezettük be az első komolyabb szankciókat, majd Oroszország 2020-ra 40 millió tonnáról 90 millió tonnára növelte búzatermelését. Ezzel szemben a neoliberalizmusnak köszönhetően az USA búzatermelése 1980 és 2020 között 80 millió tonnáról 40 millió tonnára csökkent. Közben Oroszország lett az atomerőművek első számú exportőre is. Az amerikaiak 2007-ben kifejtették, hogy stratégiai ellenfelük olyannyira a nukleáris hanyatlás állapotában van, hogy hamarosan az USA elsőként tud csapást mérni a válaszképtelen Oroszországra. Mára az oroszok nukleáris fölénybe kerültek a hiperszonikus rakétáikkal.

Oroszország valóban képes az alkalmazkodásra. Amikor az emberek gúnyt űznek a központosított gazdaságokból, akkor azok merevségét, amikor pedig a kapitalizmust dicsérik, akkor annak rugalmasságát emelik ki, ami igaz. Ahhoz, hogy egy gazdaság rugalmas legyen, piaci, pénzügyi és monetáris mechanizmusokra van szükség. De mindenekelőtt szükség van egy dolgozó népességre, amely tudja, hogyan kell megteremteni a dolgokat. Az Egyesült Államok jelenleg több mint kétszer olyan népes, mint Oroszország (a diákok korosztályában 2,2-szer). Összehasonlítható ugyanakkor a felsőoktatásban részt vevő fiatalok között az, hogy a felsőoktatásban részt vevők között az USA-ban 7%, míg Oroszországban 25% tanul mérnöknek. Ez azt jelenti, hogy hiába tanul 2,2-szer kevesebb fiatal Oroszországban, az oroszok 30%-kal több mérnököt bocsátanak ki az egyetemekről. Az Egyesült Államok külföldi hallgatókkal tölti ki a hiányt, de ők főként indiaiak, sőt, még inkább kínaiak. Ez a helyettesítő erőforrás nem jelent biztonságot, és már most is csökkenőben van. Ez az amerikai gazdaság alapvető dilemmája: csak úgy tud Kínával versenyezni, ha kínai szakképzett munkaerőt importál. Javasolom ennél a pontnál feleleveníteni a gazdasági egyensúly koncepcióját. Az orosz gazdaság a maga részéről elfogadta a piac szabályait (sőt, Putyin rögeszméje ezek megőrzése), de ezt az állam igen nagy szerepvállalása mellett teszi, és rugalmasságát az ipari és katonai alkalmazkodást lehetővé tevő mérnökök képzéséből is meríti.

Ukrán katonák az Egyesült Államokból küldött ágyúval lövik az orosz állásokat a dél-ukrajnai Herszon térségében Forrás: MTI/AP/Libkos

Le Figaro: Megfigyelők ezzel szemben úgy gondolják, hogy Vlagyimir Putyin a nyersanyagok bérbeadásából profitált anélkül, hogy fejlesztette volna gazdaságát...

Emmanuel Todd: Ha ez így lenne, nem tört volna ki ez a háború. Ebben a konfliktusban, és teszi azt annyira bizonytalanná, éppen az az egyik legszembetűnőbb dolog, hogy (mint minden modern háború) a fejlett technológiák és a tömegtermelés közötti egyensúly kérdését veti fel. Kétségtelen, hogy az Egyesült Államok rendelkezik a legfejlettebb katonai technológiákkal, amelyek néha döntő szerepet játszottak az ukrán katonai sikerekben. De amikor hosszú távon, és nemcsak az emberi erőforrások, hanem az anyagi erőforrások tekintetében is egy kimerülésig folytatott háborúba kerülünk, a háború folytatásának képessége az alacsonyabb szintű fegyvereket előállító ipartól függ. A globalizáció kérdése és a Nyugat alapvető problémája ismét előtérbe kerül: ipari tevékenységeink olyan nagy részét helyeztük át (delokalizáltuk), hogy nem tudjuk, hogy a haditermelésünk lépést tud-e tartani. Ezzel a problémával tisztában van mindenki. A CNN, a New York Times és a Pentagon azon tűnődik, hogy Amerika képes lesz-e újraindítani ennek vagy annak a rakétatípusnak a gyártósorát. De az sem világos, hogy az oroszok képesek-e tartani a lépést egy ilyen konfliktus tempójával. A háború kimenetele és megoldása attól függ, hogy képes lesz-e mindkét rendszer továbbra is fegyvereket gyártani.

Le Figaro: Ön szerint ez a háború nemcsak katonai és gazdasági, hanem ideológiai és kulturális jellegű is...

Emmanuel Todd: Ebben az esetben elsősorban antropológusként nyilvánulok meg. Oroszországban szorosabb, közösségi családi struktúrák léteztek, ezek értékrendjének egy része fennmaradt. Van egy orosz hazafias érzés is, amit egy családokon alapuló nemzet tudatalattija táplál, és amiről nekünk itt (Európában) fogalmunk sincs. Oroszországban patriarchális családszervezet alakul ki, azaz a férfiaké a központi szerep, és ez az orosz társadalom nem tud minden nyugati neofeminista, LMBTQ, transznemű új ideológiát befogadni... Amikor azt látjuk, hogy az orosz duma még inkább elnyomó törvényt fogad el az „LMBTQ-propagandával" kapcsolatban, akkor mi felsőbbrendűnek érezzük magunkat. Ezt én is érzem, mint egy átlagos nyugati ember. De geopolitikai szempontból, ha a „puha hatalomban” (soft power) gondolkodunk, ez hiba. A bolygó 75%-án a rokonsági szervezet patriarchális volt, és érezni lehet azt is, hogy erős megértéssel tekintenek az oroszok magatartására. A „kollektív nem-Nyugat” számára Oroszország megnyugtató erkölcsi konzervativizmust képvisel. Latin-Amerika azonban ebben a kérdésben a nyugati oldalon áll.

A Harkov megyében levő Sevcsenkove város Forrás: MTI/EPA/Szergej Kozlov

Ha valaki geopolitikával foglalkozik, akkor több terület is érdekli: az energetikai, a katonai erőviszonyok, a fegyvergyártás (ami az ipari erőviszonyokra utal). De létezik az ideológiai és kulturális erőegyensúly is, ezt nevezik az amerikaiak „soft power"-nek. A Szovjetuniónak volt egyfajta puha hatalma, a kommunizmus, amely hatással volt Olaszország egy részére, a kínaiakra, a vietnamiakra, a szerbekre, a francia munkásokra... De a kommunizmus döntő módon az egész muszlim világ számára visszataszító volt ateizmusa miatt, és Nyugat-Bengálon és Kerala államon kívül semmilyen különös hatást nem váltott ki. Ma azonban Oroszország archetipikus nagyhatalomként újrapozicionálta magát, így nemcsak gyarmatellenes, hanem a patriarchális és a hagyományos erkölcsöket konzerváló erőként is sokkal nagyobb befolyásra tehet szert. Az amerikaiak most úgy érzik, hogy Szaúd-Arábia elárulta őket, hiszen a háború okozta energiaválság ellenére sem hajlandó növelni olajtermelését, és igazából az oroszok oldalára állt, nyilvánvalóan részben saját olajipari érdekei miatt is. De egyértelmű, hogy Putyin Oroszországa, amely immár erkölcsileg konzervatív, szimpatikussá vált a szaúdiak szemében, akiknek bizonyára akad némi gondjuk azokkal az amerikai vitákkal, hogy a transznemű nők (akiket a fogantatásukkor férfiként definiáltak) hogyan tudnak a női mosdóba járni.

Herszon Forrás: MTI/AP/Libkos

A nyugati újságok tragikusan mulattatók, és állandóan azt ismétlik, hogy „Oroszország elszigetelődött, Oroszország elszigetelődött". De ha megnézzük az ENSZ-ben lezajló szavazásokat, akkor azt látjuk, hogy a világ 75%-a nem követi a Nyugatot, amely így nagyon kicsinek tűnik.

Emmanuel Todd gondolatait azzal zárja, hogy nem egyszerűen politikai értékek konfliktusáról van szó a 25% és a 75% között, mint a nyugati médiumok terjeszteni próbálják, hanem antropológiai. Mondhatjuk úgy is: ki milyen családban gondolkodik.