A Le Figaro szerint egyesek az orosz rezsim összeomlását jósolják, ennek a prekoncepciónak megfelelően felteszik a kérdést Emmanuel Toddnak: ön nem hisz ebben?
A beszélgetés további részében igen érdekesen alakulnak a kérdések és a feleletek, érdemes idézni:
Le Figaro: Ön arról beszél, hogy az oroszok ezt a konfliktust „védelmi háborúnak" tekintik, de senki sem próbálta meg lerohanni Oroszországot, és ma a háború miatt a NATO-nak soha nem volt még ekkora befolyása Keleten, még a balti (skandináv) országok is csatlakozni akarnak.
Emmanuel Todd: A kérdés megválaszolásához egy „visszafelé zoomolással” elvégzett lélektani-földrajzi gyakorlatot javasolok. Ha megnézzük Ukrajna térképét, láthatjuk, hogy az orosz csapatok északról, keletről, délről vonultak be. Ez valóban egy orosz inváziót jelent, nincs más szó erre. De ha egy nagyot lépünk hátrafelé (időben és térben) és egy világra kiterjedő értelmezést akarunk, amely mondjuk egészen Washingtonig elér, akkor azt látjuk, hogy a NATO ágyúi és rakétái nagyon messziről közelednek a csatatér irányába, a fegyverek mozgása már a háború előtt elkezdődött. Bakhmut 8400 kilométerre van Washingtontól, de 130 kilométerre az orosz határtól. A világtérképre történő egyszerű rátekintésből felállítható az a hipotézis, hogy "igenis, orosz szempontból ez egy védekező háború kell, hogy legyen".
Emmanuel Todd: A háború a politikai gazdaságtan tesztjét jelenti, ez a nagy megfejtő. Oroszország és Fehéroroszország GDP-je 3,3%-át teszi ki a nyugati GDP-nek (USA, angolszász országok, Európa, Japán, Dél-Korea), ami gyakorlatilag semmi. Elgondolkodtató, hogy ez a jelentéktelen GDP hogyan képes megbirkózni a helyzettel és továbbra is rakétákat gyártani. Ennek az az oka, hogy a GDP a termelésnek egy fiktív mérőszáma. Ha az USA GDP-jéből kivesszük a túlárazott egészségügyi kiadások felét, aztán az ügyvédek tevékenysége által termelt „vagyont", majd a világ legzsúfoltabb börtöneit, a rosszul definiált szolgáltatások egész gazdasági rendszerét, beleértve a 15-20 000, átlagosan 120 000 dolláros fizetéssel rendelkező közgazdász „teljesítményét", akkor rájövünk, hogy a GDP jelentős része csak vízpára, amely elpárolog. A háború visszavezet minket a reálgazdasághoz, lehetővé teszi számunkra, hogy megértsük, mi a nemzetek valódi vagyona, mit jelent a termelési kapacitás, és ezzel együtt a háborús kapacitás. Ha visszatérünk az anyagi gazdasághoz, akkor az orosz gazdaság látható. Oroszország ellen 2014-ben vezettük be az első komolyabb szankciókat, majd Oroszország 2020-ra 40 millió tonnáról 90 millió tonnára növelte búzatermelését. Ezzel szemben a neoliberalizmusnak köszönhetően az USA búzatermelése 1980 és 2020 között 80 millió tonnáról 40 millió tonnára csökkent. Közben Oroszország lett az atomerőművek első számú exportőre is. Az amerikaiak 2007-ben kifejtették, hogy stratégiai ellenfelük olyannyira a nukleáris hanyatlás állapotában van, hogy hamarosan az USA elsőként tud csapást mérni a válaszképtelen Oroszországra. Mára az oroszok nukleáris fölénybe kerültek a hiperszonikus rakétáikkal.
Emmanuel Todd: Ha ez így lenne, nem tört volna ki ez a háború. Ebben a konfliktusban, és teszi azt annyira bizonytalanná, éppen az az egyik legszembetűnőbb dolog, hogy (mint minden modern háború) a fejlett technológiák és a tömegtermelés közötti egyensúly kérdését veti fel. Kétségtelen, hogy az Egyesült Államok rendelkezik a legfejlettebb katonai technológiákkal, amelyek néha döntő szerepet játszottak az ukrán katonai sikerekben. De amikor hosszú távon, és nemcsak az emberi erőforrások, hanem az anyagi erőforrások tekintetében is egy kimerülésig folytatott háborúba kerülünk, a háború folytatásának képessége az alacsonyabb szintű fegyvereket előállító ipartól függ. A globalizáció kérdése és a Nyugat alapvető problémája ismét előtérbe kerül: ipari tevékenységeink olyan nagy részét helyeztük át (delokalizáltuk), hogy nem tudjuk, hogy a haditermelésünk lépést tud-e tartani. Ezzel a problémával tisztában van mindenki. A CNN, a New York Times és a Pentagon azon tűnődik, hogy Amerika képes lesz-e újraindítani ennek vagy annak a rakétatípusnak a gyártósorát. De az sem világos, hogy az oroszok képesek-e tartani a lépést egy ilyen konfliktus tempójával. A háború kimenetele és megoldása attól függ, hogy képes lesz-e mindkét rendszer továbbra is fegyvereket gyártani.
Emmanuel Todd: Ebben az esetben elsősorban antropológusként nyilvánulok meg. Oroszországban szorosabb, közösségi családi struktúrák léteztek, ezek értékrendjének egy része fennmaradt. Van egy orosz hazafias érzés is, amit egy családokon alapuló nemzet tudatalattija táplál, és amiről nekünk itt (Európában) fogalmunk sincs. Oroszországban patriarchális családszervezet alakul ki, azaz a férfiaké a központi szerep, és ez az orosz társadalom nem tud minden nyugati neofeminista, LMBTQ, transznemű új ideológiát befogadni... Amikor azt látjuk, hogy az orosz duma még inkább elnyomó törvényt fogad el az „LMBTQ-propagandával" kapcsolatban, akkor mi felsőbbrendűnek érezzük magunkat. Ezt én is érzem, mint egy átlagos nyugati ember. De geopolitikai szempontból, ha a „puha hatalomban” (soft power) gondolkodunk, ez hiba. A bolygó 75%-án a rokonsági szervezet patriarchális volt, és érezni lehet azt is, hogy erős megértéssel tekintenek az oroszok magatartására. A „kollektív nem-Nyugat” számára Oroszország megnyugtató erkölcsi konzervativizmust képvisel. Latin-Amerika azonban ebben a kérdésben a nyugati oldalon áll.