Így próbálja terrorizálni és kifosztani a súlyos beteg Alain Delont a kegyetlen házvezetőnője

Alain Delon et sa compagne japonaise, Hiromi Rolin, accusée par les 3 enfants de ce dernier de harcelement moral et détournement e correspondance.

Élettársszerű házvezetőnője, az egykori segédrendező, Hiromi Rollin karmaiból próbálják kimenteni Alain Delont a legendás, nagy színész gyerekei. A 60 év körüli asszony - a most már hivatalos rendőrségi feljelentés szerint - terrorizálja a filmsztárt, ellopja a leveleit, sőt pénzt is lop tőle, Delon szeretett kutyáit pedig egész egyszerűen kínozza. A mozi történelmének egyik legnagyobb színésze ősszel 88 éves lesz, nagyon nehezen jár, és agyvérzése óta állandóan beteg. Azaz, könnyű préda egy aljas házvezetőnő-élettársnak. Alain Delon évek óta visszavonultan él Loiret megyei birtokán, Douchy-Montcorbon-ban. 

Delon 17 éves volt, Franciaországban akkor 21 év volt a nagykorúság korhatára, de a szülei szemrebbenés nélkül aláírták az engedélyt, amely lehetővé tette számára, hogy a világ másik felén tegye kockára az életét, és bevonult a haditengerészethez.

Alain Delon francia színész, Jean-Paul Belmondo gyászszertartásán a párizsi Saint-Germain-des-Pres templomban 2021. szeptember 10-én Forrás: AFP/Thomas Coex

Képzelhetik, meg sem próbáltak megállítani

- mondta néhány évvel ezelőtt a Le Figarónak, mély zavarodottsággal a szemében. Végtelen, gyermeki szomorúsággal. Egy olyan emberről beszélünk, aki szerette Ken Gersten mondását idézni, miszerint „az elrettentő gyermek egy rettentően boldogtalan gyermek". Boldogtalan és vigasztalhatatlan, és persze sebezhető is.

„Sebezhető". Ez a szó szerepel abban a sajtóközleményben, amit Delon fia, Anthony Delon múlt csütörtökön küldött az AFP-nek.

A közleményben „erkölcsi zaklatás", „gyengeséggel való visszaélés" mellett „egy kiszolgáltatott személy elleni szándékos erőszakra" is utalt.

Egy olyan leírást kapunk ebben a közleményben, amely elegendő ahhoz, hogy a sztár elveszítse közismert karakterének szentségét. Delon, aki egész életében keményfiút vagy királyfit játszott, eljátszotta Tancredi Falconeri szerepét „A párducban", Jacques Chaban Delmas-t René Clément „Párizs ég?" című világsikerű történelmi filmjében, vagy eljátszotta Julius Caesart az „Asterix az olimpián" című vígjátékban, és most sebezhető, legyengült, lezuhant az Olimposzról és emberré válik az emberek között. Ráadásul egy olyan nőtől függ, akit a „TV5 Monde" egyik dokumentumfilmjében „új társaként" mutatott be. Majd, aki miután beköltözött házába,

Delon ügyvédje szerint folyamatosan „manőverekkel és fenyegetésekkel igyekezte elszigetelni a színészt közeli kapcsolataitól, barátaitól és családjától", sőt „szisztematikusan figyelte telefonbeszélgetéseit és magánüzeneteit".

Alain Delon a Borsalino című francia gengszterfilmben Forrás: Collection Christophel/© Adel Productions / Comacico / Medusa Distribuzione/Adel Productions / Comacico / Me

Néhány héttel ezelőtt úgy tűnt, apám beletörődött egy olyan életbe, amely nem volt neki való. Úgy tekintett rá, mint arra az árra, amit nem a nyugalmáért, hanem azért fizet, hogy ne legyen egyedül otthon egy számára teljesen ismeretlen orvos- asszisztenssel

- írta Anthony Delon az AFP-nek küldött szövegében. „Egy nem neki való élet", időzik el Delon fiának keserű szavain a „Le Figaro". Egy élet, a maga többé-kevésbé elfogadható berendezkedésével, amit kénytelen volt elfogadni. Mert a világhírnév, a vagyon és az elismerés ellenére Alain Delon 2019-es szívrohama óta már nem az az üvöltő vadállat, aki egykor volt. Legalábbis így volt szokás ábrázolni őt.

„Delon, az ultraérzékeny"

A „Le Figaro" visszakanyarodik Jean-Pierre Melville 1967-es, azóta már klasszikussá vált „A szamuráj" című filmjéhez, amelyben Delon vonzó, hideg és férfias bérgyilkost alakít. (Többek között róla mintázta Luc Besson a „Léon, a profi" főszerepét, amit Jean Reno alakított.) De a szamuráj személyisége összetettebb annál, mint amilyennek látszik. A színész, aki saját bevallása szerint fiatalkorában a periférián mozgott, inkább gengszter, mint zsaru típus, nyers modorú, túlérzékeny ember volt. Egy színész, aki kemény, férfias, megalomániás férfi, csábító, aki semminek sem áll ellen, és aki képes harmadik személyben beszélni magáról.

De az álarc mögött egy boldogtalan, gyerekkorától megsebzett gyerek maradt.

És nagyon erősen vágyik a „korábbi világ" után, innen eredhet ez a mindent átható melankólia.

Alain Delon azon kevés nagy színészek közé tartozik, akik mind a korszakos remekművekben, mind a legsikeresebb szórakoztató filmekben, mind színházban egészen különleges sikereket értek el. Rocco és fivérei vagy A párduc (Visconti), Klein úr (Joseph Losey), A mi történetünk (Bertrand Blier, César-díj), Az új hullám (Godard) vagy a halhatatlan Melville-remekművek (A vörös kör, Zsaru, A szamuráj). Utóbbiak egyébként átmenetet jelentenek - már ha egyáltalán létezik ilyen kategória - a közönségfilmek felé: Tulipános Fanfan, Borsalino, Zorro, Zsaru-történet, Ne ébreszd fel az alvó zsarut és a sor hosszan folytatható. Nagyon hamar játszott színházban (Viscontinál), de a kétezres évektől szinte egészen az agyvérzéséig ismét gyakran volt színpadon, egyik legnagyobb sikere A szív hídjai főszerepe volt a legnagyobb párizsi magánszínházban, a Marigny-ben, egyébként Mireille Darc partnereként.

(Tegyük hozzá: Alain Delon abban a tekintetben is - kis túlzással - egyedülálló a sztárok között Franciaországban, hogy nyíltan vállalta, hogy jobboldali, konzervatív. Emiatt persze sokat támadták.)

Alain Delon az 1969-ben bemutatott A medence című filmben Forrás: Collection Christophel/© SNC/ Tritone Cinematografica/Snc/ Tritone Cinematografica

Mireille Darc, aki, mint ahogy arról Delon korábban vallott „az a nő volt, aki a legjobban szeretett", így emlékezett vissza egyik első római találkozásukra: Lélegzetelállítóan jóképű. Csábító, igen, de félénk is (...) Egy olyan férfit fedeztem fel benne, aki nem egyszerű. Törékeny is." Olyan férfi tehát, akiben, akárcsak Mireille Darc-ban, együtt van jelen valami gyermeki és egy sötét, nagyon sötét oldal, ha úgy tetszik, egy depressziós hajlam. És ami megnehezítette számára, hogy sikerei, szinte irreális szépsége és mindazok ellenére, amit ez lehetővé tett számára, megízlelje a boldogságot. „Alain-nek van ideje. Minél több nap telik el, annál könnyebbé válik az élet. Este pihen, zenét hallgat, hangosan olvas, megközelíthető. Reggelente nehezen fogadja el az életet" – mondta róla a színésznő Richard Melloul könyvében (Mireille Darc, une femme libre, Richard Melloul, megjelent a Flammarion kiadónál).

És mi a helyzet a halállal, amely régóta foglalkoztatja? 2018-ban a Paris Match számára Valérie Trierweiler készített interjút, ahol azt mondta, hogy „egyáltalán nem fél tőle.

A halál az egyetlen dolog a világon, amiben biztosak lehetünk, csak idő kérdése. Hány évem van még hátra? Lehetnék 90, 92 éves. Nem én döntöm el, hanem valaki más ott Fent. Azt viszont tudom, hogy nem hagyom magára a kutyámat (...) Ha Loubo előttem halna meg, amit szívből remélek, nem fogok másikat venni. (...) Ha én halok meg előtte, megkérem az állatorvost, hogy együtt távozzunk el a világból. Ő majd beadja neki az injekciót, hogy a karjaimban haljon meg. Inkább ezt teszem, mintsem, hogy az én síromon szenvedje ki magát...

- nyilatkozta Delon.

Jean Paul Belmondo és Alain Delon a Borsalino című filmben Forrás: Collection ChristopheL via AFP/© Adel Productions / Marianne Productions / Mars Film/Adel Productions / Marianne Prod

Úgy tűnik, hogy a legendás Antoine Bernheim-hez, a Lazard bank egykori pénzügyi zsenijéhez hasonlóan, aki élete végén litániaként ismételgette újra és újra, hogy „a hála olyan kutyabetegség, amely nem terjed át az emberre", Delon sem hisz már igazán az emberi fajban. Madame de Staël-nek igaza volt: „A hírnév gyászba borítja a boldogságot."

Magyarázat: Madame de Staël XVIII-XIX. századi híres francia írónő, akit mecénásával és barátjával, François René de Chateaubriand-val együtt a romantikus mozgalom egyik franciaországi meghonosítójaként tartanak számon.