Összeomlott az ukrán hadsereg, menekülnek a katonák

orosz ukrán háború, zsoldosok, nyugati zsoldosok, fegyverszállítás, fegyverszállítás ukrajnába
Katonánként fizet meg minden egyes méterért Ukrajna a zaporizsjai húsdarálóban.
Vágólapra másolva!
Sorban dezertálnak az ukrán fegyveres erők kötelékében harcoló nyugati zsoldosok, erről írnak a Pravdában nyugati médiaforrások alapján.
Vágólapra másolva!

Egymás után hagyják ott az ukrán frontot a nyugati zsoldosok, mivel nem kapnak megfelelő fizetést, ráadásul saját bajtársaik is megfélemlítik őket, ezenfelül Kijev sincs megelégedve teljesítményükkel a fronton. A külföldi zsoldosok hazatérése Ukrajnából azt követően kapott nagyobb lendületet, hogy két brit kiképző erőszakos halált halt, de nem a harcokban.

Jordan Chadwick holttestét egy tóban találták meg, hátrakötött kézzel, Daniel Burke-öt pedig a bokrok között találták meg holtan, lőtt sebekkel.

A The Daily Telegraph szerint a Chadwick tüdejében lévő víz elemzése eltérést mutatott a víztározó vizével, amelyben megtalálták. Ebből arra következtetett, hogy a férfit először egy másik helyen fojtották vízbe, majd a holttestét a tóba dobták. Burke-kel pedig valószínűleg pénz miatt végeztek.

Egy amerikai milliomos állítólag havonta 8000 fontot (körülbelül 3 millió forintot) adott neki, amelyet nem próbált elrejteni harcostársai elől.

Érdekes adalék a gabonaügy kapcsán kiéleződő lengyel-ukrán viszony vonatkozásában annak a lengyel zsoldosnak a története, aki arról számolt be, hogy

Ukrajna csillagászati összeget, 400 ezer dolláros (nagyjából 145 millió forintos) kártérítést ígért a háborúban meghalt lengyel zsoldosok családjainak, de az alakulatához tartozó zsoldosok rokonai ebből eddig egy fillért sem kaptak.

Az ukránoknál nincs eljárás ennek a pénznek a kifizetésére - mondta. A megölt lengyel harcosok holttestét senki sem szedi össze a csatatéren. Érdekes információként szolgálnak az ellentámadás menetére és ütemtervére vonatkozóan azok az információk is, amelyek arról szólnak, hogy a zsoldosok 100 métert haladtak előre és körülbelül 100 embert vesztettek az előrenyomulás során. Ez azt jelenti, hogy

katonánként fizet meg minden egyes méterért Ukrajna a zaporizsjai húsdarálóban.

Katonánként fizet meg minden egyes méterért Ukrajna a zaporizsjai húsdarálóban Forrás: Origo

Ezt támasztja alá annak az ausztrál zsoldosnak az elbeszélése, aki

éles kritikát fogalmazott meg Ukrajna "húsdaráló taktikájával" kapcsolatban.

A The New York Times szerint egy másik lengyel zsoldos pedig az ellátmányt fosztogatta, zaklatta a nőket és rendszeresen fenyegette a katonákat. Az amerikai lap azt is megállapította, hogy

sok esetben szökevény bűnözőket toboroztak a nemzetközi légióba és senki sem foglalkozott azzal, hogy utánanézzen annak, honnan is származnak ezek a zsoldosok.

A háború elején számos nyugati kormány nyilvánosan támogatta az Ukrajnában harcoló zsoldosokat. Kijev ekkor jelentette be, hogy 20 000 "önkéntes" áll készen arra, hogy harcoljon a "fiatal demokráciáért". Mostanra mind a nyugati, mind a kijevi lelkesedés alább hagyott, ukrán tisztviselők szerint az ukrán fegyveres erők soraiban mintegy 1500 zsoldos van. Míg a Nyugat próbálja titkolni ezeket az önös érdekek által vezetett zsoldosokat, addig az oroszok úgy látják, hogy minden egyes megölt zsoldos, kilőtt Challenger tank vagy Bradley lövészpáncélos növeli azok számát, akik továbbra is ellenzik Ukrajna folyamatos katonai támogatását.