Kilenc migráns megerőszakolt egy 15 éves lányt egy hamburgi parkban, óriási a felháborodás Németországban, a bűnözők megúszták

Vágólapra másolva!
Semmilyen megbánást nem tanúsított a bíróság előtt az a kilenc migránsbűnöző, akik egy 15 éves, magatehetetlen lányt erőszakoltak meg egy hamburgi parkban. Németországban hatalmas felháborodást okozott a most meghozott ítélet, mivel csak egyetlen erőszaktevő került börtönbe. A vádlottakat annyira nem érdekelte az egész eljárás, hogy egyikük még el is aludt a tárgyalás során. Az elmúlt hetekben ismét megszaporodtak a migránsok által elkövetett támadások Nyugat-Európában: Franciaországban egy falunapot követően támadtak az illegális bevándorlók, míg Dublinban gyerekeket szúrtak le. 
Vágólapra másolva!

2020 szeptemberében egy fiatal férfiakból álló banda csoportosan támadott meg egy részeg, akkor 15 éves lányt a hamburgi városi parkban, és megerőszakolták a teljesen védtelen áldozatot.

A nyomozók legalább kilenc különböző elkövetőtől származó spermiumnyomokat találtak.

Most megszületett az ítélet: csak egy erőszaktevőnek kell börtönbe vonulnia!

A bíróság a legfiatalabb vádlottat, egy most 19 éves iránit két év és kilenc hónap, fiatalkorúra kiszabott szabadságvesztésre ítélte - számolt be a Bild.

A vádlottak és az ügyvédek felállnak a helyükről az ítélethirdetésre Forrás: Bild

Tettéről az egyik bírónak teljesen komolyan így nyilatkozott:

Nyolc másik vádlott (20-23 évesek) fiatalkorúakra kiszabott büntetésének végrehajtását próbaidőre felfüggesztették. Ilyen esetekben hat hónapon belül születik döntés arról, hogy a büntetés felfüggesztett marad-e, vagy az elítéltnek börtönbe kell vonulnia. Egy vádlottat (23 éves) felmentettek.

A kilenc vádlott közül nyolcnak migrációs háttere van.

Semmilyen megbánást nem tanúsítottak

A tartományi törvényszék ifjúsági kollégiuma előtt zajló eljárás másfél évig tartott, melyet az elkövetők és az áldozat fiatal korára tekintettel a nyilvánosság kizárásával folytattak le. Mivel azonban a városi parkban elkövetett bűncselekmény felháborodást váltott ki Hamburgban, a bírák engedélyezték a keddi ítélethozatal egy részének meghallgatását.

A vádlottak egyike sem tanúsított megbánást a tárgyaláson, nemhogy beismerő vallomást tettek volna.

Az összes védőügyvéd a felmentést kérvényezte. Azzal érveltek, hogy a férfiak nem ismerték fel, hogy a részeg lány nem akart szexelni. Szerintük a vádlottak nagyon megszenvedték a vádakat és a hosszú tárgyalást.

A per egyik fő kérdése az volt, hogy milyen állapotban volt az áldozat a bűncselekmény éjszakáján. Zavarodott, apatikus, mint egy baba, aki mindent hagy, hogy megtörténjen vele, beszámíthatatlan, magatehetetlen ‒ így jellemezték őt a bíróságon a tanúk.

A bíró végül a vádlottaknak azt mondta:

Hogyan reagáltak az erőszaktevők? Sehogy. Az egyikük még úgy tűnt, hogy el is alszik az ítélethirdetés alatt - olvasható a lapban.

Így dühöng a migránsterror Nyugat-Európában

Az elmúlt napokban több borzalmas migránstámadás történt Nyugat-Európában. Ezek közül kiemelkedett az a kegyetlen, szemtanúk szerint fehérek elleni rasszista gyilkosság, amelyet november 19-én hajnalban követtek el egy Drôme megyei 600 fős faluban, a szombat esti falunapot követően. Az áldozat barátai szemtanúi voltak a mészárlásnak; döbbenetes, ahogy visszatekintenek erre a tragikus támadásra. A Le Figaro foglalkozott az üggyel, és ugyan némi késéssel - az Origo már előző nap megírta -, de az országos francia lapok közül elsőként számolt be róla, hogy migránsok lincseltek, és a fő motivációjuk az volt, hogy fehér embereket öljenek.

Franciaországban is tombol a migránsterror Forrás: AFP/Olivier Chassignole

A múlt héten pedig az elmúlt évtizedekben nem tapasztalt súlyos összecsapásokba torkollottak Dublinban csütörtökön azok a demonstrációk, amelyek azt követően szerveződtek, hogy egy, egyes hírek szerint algériai migráns több gyereket megkéselt. A súlyos összecsapásokért a hatalmon lévő bevándorláspárti ír politikai és médiaelit a szélsőjobboldalt vádolta, miközben Írországban ilyen politikai erő egyáltalán nem létezik. A fővárosban történt események után egyre többen vetik fel, hogy változtatni kellene az ország liberális bevándorláspolitikáján.

Írtunk arról is, hogy az olasz belügyminisztérium által közzétett hivatalos adatok szerint az év eleje óta 149 751 illegális bevándorló érkezett Olaszországba. A helyzet tarthatatlanná vált, mindennaposak a balesetek és virágzik az embercsempészet. Az őszi, kedvezőtlen időjárás ellenére is erőteljes a délolasz szigeteken a migrációs nyomás.