Újabb káosz a budapesti közlekedésben a havazás miatt

Autóbuszok állnak a hóesésben Budapesten, a Deák Ferenc térnél
Vágólapra másolva!
Már az éjszaka is változtatni kellett néhány éjszakai buszjárat útvonalán a havazás miatt. A módosítások száma napközben csak növekedni fog.
Vágólapra másolva!

A BKK Info tájékoztatása szerint a 922-es éjszakai járat az Országos Korányi Intézet és Budakeszi, Dózsa György tér között nem közlekedett, a 972-es és a 972B jelzésű éjszakai járatok útvonalát pedig módosítani kellett a havazás miatt.

Fővárosszerte havazás lassítja a közlekedést, a magasabban fekvő utakon jeges, csúszós szakaszokra is számítani kell.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint az ország döntő részén borult időben lesz ma részünk, továbbra is többfelé havazhat, helyenként havas eső, eső is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet -1 és +4 fok között alakul. Budapesten egész nap borult marad az ég és folytatódik a havazás, de fokozatosan gyengül majd az intenzitása, végül estére teljesen meg is szűnhet.

Amit eddig a csütörtöki menetrendi változásokról tudni lehet:

Sok járat megnövekedett menetidővel közlekedik - írja a BKK.

  • A H8-as HÉV újra a teljes vonalon közlekedik
  • A 2-es és a 24-es villamos újra a teljes útvonalon közlekedik
  • Lezárták a II., Ördögárok utcát a Kerekhegyi utcánál veszélyelhárítás miatt. A 157-es és a 157A autóbusz terelve közlekedik, nem érinti a Máriaremetei kegytemplom és a Széchenyi utca közötti megállókat; Hűvösvölgyi felé a Máriaremetei kegytemplom megállót is kihagyja.
  • A 37A villamos újra a teljes útvonalon közlekedik.
  • Baleset történt a X., Kolozsvári utcában az Ónodi utcánál. A 37A villamos az Őrház és a Sörgyár között nem közlekedik
  • Az 1-es villamos újra a teljes útvonalon közlekedik
  • A 2B villamos újra az eredeti vonalon közlekedik
  • Füstölt egy elektromos busz Budapest XI. kerületében, a Hamzsabégi úton
  • A 69-es villamos nem közlekedik a Mexikói út M és a Nagy Lajos király útja/Czobor utca között pályahiba miatt. A 3-as villamost, illetve az 5-ös autóbuszt ajánlja helyette a BKK
  • A 3-as villamos újra a teljes útvonalon közlekedik
  • A 23-as és a 24-es villamos újra a teljes útvonalon közlekedik
  • A Gubacsi út/Határ út és az Ecseri út M között pótlóbusszal lehet utazni
  • A H6-os HÉV Tököl és Ráckeve között nem közlekedett áramellátási hiba miatt 05:34-ig, a kimaradt szakaszon pótlóbusz szállították az utasokat. A hibát már elhárították, ismét teljes vonalán jár a HÉV
  • A 60A, a 60B, a 65-ös, a 65A és a 219-es autóbusz nem közlekedik
  • A 191-es autóbusz terelve jár, nem érinti a Sarolta utca megállót

Jelentős fennakadások vannak a vasúti közlekedésben is. Országszerte késnek a vonatok a nagy havazás miatt.

Sok riasztást kaptak a tűzoltók

Szerda este és az éjszaka főként a fővárosban és környékén, valamint a Dunántúlon sok munkát adott a tűzoltóknak a téliesre fordult időjárás és a havazás.

Szerdán százhatvanöt, csütörtök hajnalig pedig további több mint száz esethez riasztották az egységeket, amelyeknek a leggyakrabban kidőlt fákat, letört ágakat kellett eltávolítaniuk - jelezték.

Országszerte fennakadásokat okoz a hó

Megérkeztek a friss hóvastagság adatok.

Bács-Kiskun megye egyes területein a frissen hullott hó vastagsága meghaladta a 10-15 cm-t, néhol elérte a 20 cm-t, de a Duna-Tisza közén, Pest és Nógrád vármegyében, a Mátrában és Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye északi részein is 5-10 cm friss hó hullott.

Több autópályán is fennakadásokat okoz a havazás.

  • Kigyulladt egy kisteherautó az M4-es autóút 73-as kilométerénél, Cegléd külterületén
  • Az 56-os főút szekszárdi szakaszán egy autó és egy postakocsi ütközött össze, eddig ismeretlen körülmények között
  • Árokba borult egy autó a 8-as főúton, Székesfehérváron
  • A 63-as főúton Bikács belterületén véget ért a Bikácson árokba borult kamion műszaki mentése
  • Az M1-es autópályán a Hegyeshalom felé vezető oldalon, az 57-es km-nél a Turul pihenőben két kamion balesetet szenvedett, a pihenőt lezárták
  • Az M5-ös autópályán Budapest felé a 34-es km-nél Inárcs térségében kátyút javítanak, a külső sávot lezárták
  • Az M0-s autóút déli szakaszán, az M5-ös autópálya felé a 6-os főúti csomópontnál a rézsűt javítják. A 13-as km-nél két sávra szűkül az útpálya. A torlódás 3 km
  • Az M1-es autópályán, Budapest irányába Mosonmagyaróvár és Lébény között egy kisteherautó és egy kocsi ütközött össze
  • Külső korlátnak hajtott egy kocsi az M7-es autópályán Letenye felé, a 202-es km-nél
  • A 3-as főúton Mezőköved és Mezőnyárád között egy autóbusz és két kocsi karambolozott
  • Az oldalára borult egy mikrobusz az 53-as főúton, a Soltvadkert határában, Selymesnél
  • Az 55-ös főúton Szeged belterületén egy kocsi elütött két gyalogost
  • A 102-es főúton, Tinnye és Perbál között kidőlt egy fa
  • Komárom-Esztergom vármegyében kisebb hóátfúvások miatt két alsóbbrendű út nem járható, a Kömlőd - Tata és a Tardos és Bikolpuszta közötti útszakaszt lezárták, Budakalász - Dobogókő - Esztergom összekötő utat, a 21-es és a 33-as km között fakidőlések miatt lezárták. Pilisszentlélek település erre a szakaszra esik, csak a helyi lakosokat elengedik arra
  • Elgázolt egy embert egy vonat Debrecenben, a Faraktár utcai felüljárónál
  • Patakmederbe sodródott egy autó a Vas vármegyei Kemenesszentmárton közelében, a 8611-es úton