Elítélték a lengyel pincérnőt, aki brutális módon meggyilkolta magyar munkatársát

fulladás, merülés, belefullad, általános, kéz, víz
Hand of person drowning in water
Vágólapra másolva!
Életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte a bíróság azt a lengyel pincérnőt, aki brutális módon meggyilkolta magyar munkatársát 2013-ban. A nő kocsijával a vízbe hajtott, pedig tudta hogy Csaba nem tud úszni.
Vágólapra másolva!

2013-ban még a helyi rendőröket is sokkolta az eset, amikor tíz nappal eltűnése után holtan találták meg az Írországban dolgozó magyar férfit, Orsós Csabát

- írta a Ripost.

Kiderült, hogy a férfi, lengyel munkatársával indult el a szállodából, a nő azonban Arklownál

kocsijával a vízbe hajtott, pedig tudta, hogy Csaba nem tud úszni.

A férfi holttestét a hatóságok csak egy héttel később találták meg a partoknál. A bíróság szerint Marta tisztában volt vele, hogy munkatársa nem tud úszni, így a bíróság gyilkosság miatt életfogytiglani börtönre ítélte a nőt.

A nő azzal védekezett a bíróságon, hogy Csaba nem sokkal az eset előtt követte és több tucat üzenettel zaklatta őt.

A kép illusztráció. Forrás: Shutterstock/ Sergey Nivens

- mondta egyik tárgyalásán.

A férfi testvére, Zoltán megtörten azt nyilatkozta az Irish Mirrornak: bátyja párkapcsolatban élt Martával, bár a család ellenezte ezt.

Zoltán soha nem fog megbocsátani testvére gyilkosának:

- mesélte a férfi. Sajnos, bátyja nem fogadta meg intelmeit: