Oroszország kemény megtorlásra készül az amerikai döntés után

Vágólapra másolva!
Ha Amerika ellopja az orosz vagyont, ők is rátennék a kezüket az amerikaiakéra.
Vágólapra másolva!

Vjacseszlav Vologyin, az Állami Duma, az orosz törvényhozás alsóházának elnöke megfenyegette az amerikaiakat – számol be a Gazeta. Vologyin azon háborodott fel, hogy az Egyesült Államok képviselőháza által vasárnap elfogadott, Ukrajna mellett Izraelnek és Tajvannak is hadisegélyt juttató törvénycsomagba bekerült egy olyan passzus, amely a befagyasztott orosz vagyon Ukrajnának történő átadásáról rendelkezik. 

A demokrata vezetésű szenátus elé kedden kerül majd a csomag, de az ottani elfogadása simának ígérkezik.

Az orosz politikus Telegram-csatornáján azt írta

Washington nyíltan jogellenes döntésre vetemedett, tolvajlást követett el.

"Ez bizonyosan aláássa más államok, vállalkozások és magánbefektetők USA-ba vetett bizalmát. Tönkreteszi a tulajdon sérthetetlenségének alapelvét, amelyre az egész globális pénzügyi rendszer épül. Emellett kiköszörülhetetlen csorbát ejt a nemzetközi jogon is, precedenst teremt, s bármely más ország is eljárhat hasonló módon.”

Vologyin információi szerint összesen 280 milliárd dollárnyi orosz vagyon van befagyasztva, de ennek döntő többsége – 210 milliárd euró – az Európai Unióban, az USA-ban „csak” 5-6 milliárd dollárnyi vagyon található.

A HÁZELNÖK UGYANAKKOR ÚGY LÁTJA: WASHINGTON ÉPP AZÉRT HOZTA MEG EZT A DÖNTÉST, HOGY KIPROVOKÁLJA AZ EU-BÓL IS, HOGY HASONLÓAN JÁRJON EL.

A házelnök arról is nyilatkozott: az, hogy – a republikánusok igényeinek megfelelően – az Ukrajnának nyújtandó hadisegély döntő többségét hitelként folyósítják, arra utal, hogy az USA már nem hisz Kijev győzelmében.

Dmitrij Peszkov, Vlagyimir Putyin orosz elnök sajtószóvivője úgy fogalmazott: számítottak a döntésre, amely „még gazdagabbá teszi az USA-t és még inkább csődbe viszi Ukrajnát”.

Jekatyerina Altabajeva, Szevasztopol szenátora, az orosz törvényhozás felsőháza, a Föderációs Tanács tagja elmondta: 

Van az Orosz Föderációban amerikai vagyon is, amelyekkel kapcsolatban viszonossági alapon fognak eljárni.

Ez nem fog használni az orosz-amerikai kapcsolatoknak, bár azok már amúgy is igen alacsony ponton állnak.”

Vologyin kilátásba helyezte azt is, hogy az amerikai döntéssel egyre inkább megvan Oroszország számára annak morális és jogi alapja is, hogy a G7-ek oroszországi vagyonával is hasnlóképpen járjon el. Ennek értéke szerint nagyobb, mint a Nyugaton befagyasztott orosz vagyoné - írja a Mandiner.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!