Az autójában hagyta a 3 éves kislányát egy apa, szörnyű tragédia lett a vége

Vágólapra másolva!
Egy apa a gyerekeit vitte iskolába, ahova 3 éves kislánya is elkísérte. Aznap az apára volt bízva, hogy ápolja a beteg gyerekét, miközben otthonról dolgozott. A férfi amikor a házuk előtt leparkolt a kislányt az autóban felejtette,és csak órákkal később döbbent rá, hogy lánya a forró kocsiban van.
Vágólapra másolva!

Charlotte Jones beteg volt aznap, mikor apja vitte őt és nővérét az iskolába. Az apa amikor haza ért a szokásos reggeli útjáról, akkor elfelejtette, hogy a 3 éves kislányt aznap nem vitte óvodába. 

Miután leparkolt az arizonai otthonuk a kocsibeállóján, Scott bement a házba és elkezdett dolgozni. Eközben kint 36 fokig emelkedett a hőmérséklet. Azonban az apa még ekkor sem vette észre, hogy kislánya nincs vele. Négy órával később a feleségé felhívta a férfit, hogy érdeklődjön kislánya állapotáról.

 Az apa ekkor döbbent rá, hogy a lánya hosszú órák óta az autóban van. 

Scott azonnal hívta a mentőket, de már késő volt. Lánya meghalt a felforrósodott autóban. 

Az anya, Angela elmondta, amikor a férjét hívta, akkor Scott hangján csak a pánikot hallotta. 

Először azt hittem, hogy bemászott a medencébe vagy megsérült. 

- mesélte az anya a Mirrornak.

San Diegóban is történ hasonló eset. Június 13-án dél körül egy családtag hívta a segélyhívót, miután észrevette a kislányt az autóban. A csecsemőre eszméletlenül találtak rá, miután több órán át egyedül maradt egy terepjáróban. A mentőszolgálat munkatársai a kisbabát kórházba szállították, ahol később halottnak nyilvánították. A csecsemő nevét nem hozták nyilvánosságra. 

Márciusban beszámoltunk arról, hogy egy négyéves kislány meghalt, miután az apja az autóban hagyta. A négyéves Izzi Gil de Oliveirat óvodába kellett volna vinni, de apja még azt is elfelejtette, hogy lánya a kocsiban van. A kislányt holtan találták a kocsiban. A lány apja önként feladta magát a rendőrségen. Azt mondta, egyszerűen elfelejtette, hogy a lánya a kocsiban maradt. 

Tavaly nyáron meghalt egy kétéves kislány egy felforrósodott autóban Floridában. Többfajta drogot is találtak a házaspárnál, akik 14 órára bezárták és magára hagyták a 2 éves kislányukat

Egy 37 éves német férfi tavaly június 21-én a kocsijában hagyta a mindössze 18 hónapos gyermekét a közel harminc fokos kánikulában Gießen városában. Az apa délután ért vissza az autójához, de a gyerek ekkor már halott volt.

Május 24-én egy gyerek nevelőanyja munkába ment egy kórházba, majd elfelejtette, hogy a csecsemő a kocsiban van, aki így a forró autóban maradt és meghalt.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!