Egy szélhámos terapeuta emberek százait csapta be ez Egyesült Államokban

Vágólapra másolva!
Amerikaiak százait kezelhetett egy képzetlen szélhámos, aki online terapeutának adta ki magát két éven keresztül. A csalás csak akkor derült ki, amikor a kamuterapeuta meghalt.
Vágólapra másolva!

A Brightside Health, egy San Franciscó-i cég, amely Amerika-szerte nyújt online pszichiátriai és egyéb terápiás foglalkozásokat. Peggy A. Randolph szociális munkást, aki korábban ennél a cégnél dolgozott, azzal vádolják, hogy segített feleségének abban, hogy online üléseken másnak adja magát és megtévvessze az embereket - áll a floridai egészségügyi minisztérium jelentésében.

A közelmúltban zárult vizsgálat szerint a házaspár összehangolt munkával csapta be a betegeket. Miközben a férfi személyesen kezelte a betegeket, a felesége a pácienseinek online tartott üléseket, ahol a férfinak adta ki magát. A csalásra azután derült fény, hogy a nő tavaly meghalt, és az egyik beteg rájött az átverésre.

A férj tagadja, hogy tudott volna a csalásról, azonban ő fizetést kapott az elvégzett online ülésekért is

- áll a jelentésben. 

A vizsgálat szerint Randolphnak több száz ügyfélnek kellett volna online terápiát nyújtania, miközben 2021 januárjától 2023 februárjáig a Brightside Healthnek dolgozott. A cég belső vizsgálata azonban megállapította, hogy valójában a felesége volt az, aki az online üléseket tartotta. A férfi önként lemondott az engedélyeiről, így többé nem praktizálhat. Ez azt eredményezte, hogy az egészségügyi hivatalok leállították a vizsgálatokat - írja a CBS.

Korábban arról is beszámoltunk, hogy 200 millió forintot csalt ki egy bűnbanda közel 40 embertől Magyarországon. Először tavaly egy debreceni férfi tett feljelentést, akinek a számlájáról ötmillió forint tűnt el. 

Azt is megírtunk, hogy egy év alatt közel 300 embertől csalt ki pénzt egy fiatal, húszas éveiben járó férfi, akinek egy társa is segített azzal, hogy megadta a számlaszámát, és ő fogadta a csalásból származó összegeket. Ezért neki pénzmosás miatt kell felelnie. 

Néhány napja leközöltük, hogy hackerek törték fel a híres rapper, 50 Cent X-fiókját és fél óra alatt egy milliárdot is kereshettek rajta és ahogy az Origon is beszámoltunk róla, nem árt különösen óvatosnak lennünk, hiszen a foci-Eb alatt az internetes csalók is sokkal aktívabbak.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!