Egyre drámaibb a háborús helyzet, Macron ragaszkodik hozzá, hogy nyugati csapatokat küldjenek Ukrajnába

MACRON, Emmanuel felszólal konferencia Közéleti személyiség foglalkozása politikus SZEMÉLY
Vágólapra másolva!
Nincs ugyan konszenzus csapatok Ukrajnába küldéséről, de a kérdést nem lehet kizárni - erről beszélt korábban a francia elnök. Emmanuel Macron kedden Prágában viszont azt mondta, hogy itt az ideje, hogy Ukrajna szövetségesei végre lépjenek, és hozzátette azt is, hogy közeledik egy olyan pillanat "a mi Európánkban, amikor helyénvaló lesz, hogy ne legyünk gyávák". Prágában tehát megint őrült tervéről beszélt, stratégiai ugrásról szónokolt.
Vágólapra másolva!

Továbbra is nyugati csapatokat küldene Ukrajnába

A Reuters beszámolója szerint Macron elnök korábbi kijelentése számos nyugati szövetséges részéről visszatetszést váltott ki, miután február 26-án egy Ukrajnáról szóló párizsi konferencián arról beszélt, hogy nyugati csapatokat küldene Ukrajnába. Macron azonban keddi prágai látogatása során kijelentette, hogy kiáll megjegyzései mellett, és hogy "stratégiai ugrásra" van szükség. Tehát a helyzet fokozódik, akár világháborút is előidézhet, ugyanis 

Macron ragaszkodik hozzá, hogy nyugati csapatokat küldjenek Ukrajnába.

Támogatja a fegyverszállítást is

A Reuters arról is említést tesz, hogy az ukrajnai orosz invázióra utalva Macron azt mondta, hogy Franciaország és Csehország "jól tudja, hogy a háború ismét a mi földünkön (Európában) van, hogy egyes megállíthatatlanná vált hatalmak napról napra tovább növelik a fenyegetésüket, miszerint megtámadnak minket, és hogy nekünk meg kell felelnünk a történelem kihívásának és a bátorságnak, amelyet az megkövetel". 

A francia elnök tehát egyre radikálisabb, egyre biztosabban követeli katonák küldését Ukrajnába.

A Reuters szerint Macron kedden azt is hangsúlyozta Prágában, hogy támogatja a Cseh Köztársaság által, a múlt hónapban bejelentett, Kanada, Dánia és mások által támogatott terveket, amelyek célja több százezer lőszerlövedék gyors beszerzésének finanszírozása harmadik országoktól, hogy azokat Ukrajnába szállítsák. Mint ismert: ugyanis az ukránok komoly lőszerhiánnyal küzdenek.

Franciaország támogatja a fegyverküldést

A Reuters cikkében azt is felvetik, hogy Franciaország számára az egyik kulcskérdés egy ilyen kezdeményezés finanszírozása, mivel régóta szorgalmazza, hogy 

az EU csak az európai védelmi ipar számára használjon európai finanszírozást, és korábban ellenezte, hogy európai pénzeket használjanak a blokkon kívüli vásárlásokra.

Támogatjuk ezt a kezdeményezést, és készek vagyunk hozzájárulni

 - mondta Macron a cseh tervről. Hollandia a múlt hónapban közölte, hogy 100 millió euróval járul hozzá a cseh kezdeményezéshez.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEINK