Vágólapra másolva!
Előbb érnek, nagyobb a felelősségérzetük, még a suliban is jobban teljesítenek, mint a fiúk - és most Nagy-Britanniában kiderült még valami a 12-15 éves lányokról: ők a digitális forradalom igazi katalizátorai.
Vágólapra másolva!

A brit 8-11 évesek több mint kétharmada azt állította, hogy a tévét egyedül nézi, és bár a kábel vagy digitális csatornaválasztékkal rendelkező szülők elvileg beállíthatnának a korlátozásokat a rendszerbe, tízből hét úgy nyilatkozott, hogy ezt nem tette meg. Tízből minden negyedik, 12-15 éves gyereket nevelő szülő azt mondta, hogy a gyereke lényegében azt néz a tévén, amit akar.

Az Ofcom - amelyet a brit kormány még 2003-ban bízott meg azzal, hogy kutassa az újmédiumok fogyasztási szokásait - úgy nyilatkozott, hogy a kutatás eredményeit guideline-ok kidolgozására fogják használni. "A felmérés eredményei nagyon fontos bepillantást engednek egy olyan generáció médiafogyasztási szokásaiba, attitűdjeibe és preferenciáiba, amely a szüleik generációjától teljesen eltérően viszonyul a világhoz. Ez számos lehetőséget ad és kihívást kínál" - mondta Tim Suter, az Ofcom munkatársa.

"Nem túlzás azt állítani, hogy a média és az ahhoz való hozzáférés jelen pillanatban ugyanolyan fontos a társadalmunk szempontjából, mint a 19. században volt az általános olvasottság elterjedése. Akkor az írott szó volt a tudáshoz vezető egyetlen útlevél; most viszont a társadalom azokra szakad szét, akik tudják a digitális médieszközöket használni, és azokra, akik nem" - mondta Tessa Jowell, az Ofcom kulturális titkára.

Guardian Unlimited