Újrahasznosított karácsonyi menü

Vágólapra másolva!
A töltött káposztának jót tesz, ha áll néhány napot, és a pulyka is ízletes még december 27-én is, sőt, a bejglit is lehet enni, akár szilveszterig is. Viszont mindent meg lehet unni egy idő után - vagy csak egyszerűen túl sokat csináltunk -, ezért mindenképpen kell egy-két trükk, hogyan lehet eltüntetni a maradékokat. Maradéktalanul.
Vágólapra másolva!

Ha megmaradt egy-két adag köret...

Ha több krumplit készítettünk a kelleténél, a maradékból készítsünk spanyol tojásos lepényt! Karikázzunk fel két hagymát, vágjunk apróra két gerezd fokhagymát, és egy evőkanálnyi olívaolajon pároljuk meg mindkettőt. Karikázzunk fel némi kolbászt, és tegyük a hagymához, majd keverjük a hagymás-kolbászos alaphoz a feldarabolt krumplit is. Verjünk fel hat tojást egy kevés tejjel, sóval és borssal, majd öntsük a burgonyára. Süssük kedvünk szerinti keménységűre, majd szeleteljük fel, mint egy tortát és tálaljuk salátával. A tetejét reszelt sajttal is megszórhatjuk. Gyors, egyszerű vacsora lehet belőle.

A maradék főtt rizsből könnyen készíthetünk sütőben sült "rizottót": egy tűzálló edényben forrósítsunk fel két evőkanál vajat, tegyünk bele egy fej apróra vágott hagymát és egy gerezd összezúzott fokhagymát. Ha van maradék zöldségünk, akkor tegyük a hagymához, ha nincs, akkor fagyasztott zöldségkeveréket is használhatunk. Öntsük fel annyi vízzel, hogy épp ellepje, majd, tegyük hozzá a rizst is. Alaposan keverjük össze, tegyük előmelegített sütőbe, öntsük fel két deci fehérborral, majd időnként megkeverve negyed óra alatt süssük össze. Ha elkészült, forgassunk bele még egy kevés vajat, a tetejére parmezánt is forgácsolhatunk.

A megmaradt zöldségekből egyszerű és gyors, tápláló krémlevest készíthetünk. A zöldségeket (bármilyen fajta lehet) tegyük egy edénybe, öntsük fel egy liter zöldséglevessel (kockából is lehet), ízestísük sóval és darált borssal, majd forraljuk fel. Botmixerrel pürésítsük a levest, majd keverjünk hozzá egy kis doboz főzőtejszínt (három deciset). Forraljuk még egyszer fel, majd tálaljuk tányérokba vagy bögrékbe. Krutont vagy pirítóst kínáljunk mellé.

Forrás: [origo]


Ha megmaradt pár szelet bejgli...

Ha már unalomig teleettük magunkat a bejglivel és kezd már kiszáradni, legjobb, ha pudingot készítünk belőle. A bejglit vágjuk fel egy centi vastagságú szeletekre, majd ferdén - úgy, hogy a szeletek kicsit fedjék egymást -, rakjuk le egy kivajazott tűzálló tálba. Tehetünk a szeletek közé meghámozott alma vagy körteszeleteket, barackbefőttet is. Egy tálba öntsünk fél liter tejszínt, tegyünk hozzá ízlés szerint cukrot, vaníliás cukrot, reszeljünk bele citromhéjat, és keverjünk hozzá négy tojássárgáját. Ezzel a tejszínes keverékkel öntsük nyakon a bejgliszeleteket, majd előmelegített sütőben 150 fokon süssük fél órán keresztül.