A biztonságos otthon alapja

Vágólapra másolva!
Mindannyian kiegyensúlyozott, sikeres és boldog életet szeretnénk élni, amihez elengedhetetlen a harmónia, a stabilitás és a rend. Ezek alapjait pedig már otthonunk formájának meghatározásakor lerakhatjuk: ugyanis mást és mást üzen számunkra a kör, a három- és a négyszögű, valamint a sokszög alapterületű otthon.
Vágólapra másolva!

Háromszög - tűz elem

A háromszög és általában a hegyesszöget bezáró mértani formák a tűz elemhez köthetők. A vaszati tanításai szerint az ilyen formák vitákat, veszekedést, baleseteket, gyulladásos betegségeket, és tűzeseteket vonzanak. Szerencsére a háromszög forma nem közkedvelt az építészetben, ennek ellenére találhatunk néhány olyan társasházat (Budapesten a XIII. kerületben), vagy középületet (Budapesten a Bach csomópontnál), ahol megjelenik ez a forma. Az előbb említett társasháznál az erkélyek hegyesszögben kiékelődnek a fal síkjából, ráadásul egy-egy piros színű oszloppal vannak megtámasztva, mely szín szintén a tüzet képviseli. Az utóbbi épületről - mely szinte kettészeli az utat - azt mesélte egy tanítványom, hogy mióta felépült, azóta több a baleset azon a környéken. Ha szeretnénk a legintenzívebb - s ha nincs kordában tartva, akkor agresszívvé váló - elemmel, a tűzzel békességben élni, akkor kerüljük a háromszögű, vagy hegyesszögű építészeti formákat, ne vásároljunk ilyen alakú telket.

Sokszög

Általános elvként jegyezzük meg, hogy a négyzet, téglalap, vagy a szabályos sokszög alakú (pl. szabályos nyolcszög), a szimmetrikus formák harmóniát, nyugalmat árasztanak magukból, míg a találomra ide-oda tett kiugrások, tornyocskák - ha nem a megfelelő helyre kerülnek - megzavarják az energiamező harmóniáját, és ez negatívan hathat az ott élők nyugalmára.

Otthonunk tervezésekor ne csak az aktuális divattrend legyen a szemünk előtt, a fő törekvésünk ne az legyen, hogy szebbet, vagy inkább hivalkodóbbat építsünk, mint a szomszéd, hanem az, hogy otthonunk a stabilitást, harmóniát és a nyugalmat árassza magából. Ezzel nemcsak magunknak teszünk jót, hanem mindazoknak, akik nap-mint nap elmennek a házunk előtt.