A mai oktatási rendszer semmilyen másságot nem tűr el

Pszichológusunk, Szendi Gábor A jó vadászok leszármazottjai című cikkében a hiperaktív gyerekekről és a "félrekezelés" módjairól is írt. Sok olvasónkat érint a téma, meglátásaikat és véleményüket megosztották velünk.

Kedves Uram!

Kedvenc tanító nénim egyik elsős gyerekének viselkedési készletéből mutatok egy keveset. Bár azt hiszem, ez sem fogja Önt megszabadítani abból a kóros mértékű toleranciából, ami cikkéből kisugárzik.

Pistike sokszor ordít, amíg a többi elsős a betűvetéssel van elfoglalva. Az órákon, szünetekben, ebédlőben, udvaron, folyosón, napközis csoportban, angolos csoportban, hittanos csoportban is képes olyan visításos fetrengő rohamot produkálni, hogy a figyelem középpontjába kerüljön. Nem sikerült angol-, hittanórát tartanom, mondják a kollégák és hozzák vissza a csoportot a napközisnek.
Az ebédlőben megszórja csalamádéval a társait, az üvegpohárral szétveri az asztalt, két felnőtt (egyikük férfi) kell a lefogásához. Az ajtókat időnként teljes erejéből csapja be, a tanári asztalon lévő kulcsot felkapva bezárja a termet kívülről, társai, tanító néni bezárva.
A takarítók vödörfeltöltő csapját megnyitva a mosdóhelyiséget többször
elárasztja. A napközis teremből a játékokat az ablakon kidobálja, a társai taneszközeit is kidobálta (ma már elég éberek, nem engedik).

A napközis tanórán rohangál a padok körül és a padok tetején is, miközben
társai a feladatukkal foglalatoskodnak. A padokról leszór mindent, ami a keze ügyébe kerül. A táblatörlő szivacsot vízzel jól átitatva jól "megnyomdázta" a padokat a rajta lévő füzetekkel, könyvekkel, egyebekkel együtt. Azért nem sikerült a tócsát nagyobbítandó oda is pisilnie, mert a tanító néni nagyobb erővel húzta vissza a nadrágját, mint Ő tolta volna le.
Na ennyi, azt hiszem, elég is.
Mire idáig jutottam, elfáradtam annak a terhétől, amit Pistike féken tartása helyett a kollégáknak el kellett volna végezniük a maradék huszon-egynéhány gyerekkel.

Persze a szupertolerancia mosolyogva figyeli az eseményeket, majd derűsen felállít, leporol, legközelebb bepótol, megvéd, ajtót szelíden betesz, vizet felmer, mindent összeszed és a helyére rak, vizes könyv, füzet megszárad stb. stb., volt egyáltalán valami probléma?
Hiszen a szeretet hosszútűrő, nem gerjed haragra, nem rója fel a gonoszt, mindent elfedez, mindent hisz, mindent remél, mindent eltűr, a szeretet soha el nem fogy, nemde?

Nekem úgy tűnik, Pistikét nem a "jó vadászok leszármazottjainak" a szellemisége, hanem egy dúvad szellemisége működteti időnként.

Üdvözlettel.

Tisztelt Uram!

Amit leír, az valóban tragédia, ami megtörténik a közoktatás darálójában, ahol tehetséges, tanulni vágyó gyerekeknek el kell tűrniük egy ilyen gyermek folyamatos kártékony jelenlétét. A tisztázás végett azonban fontos különválasztanunk a hiperaktivitást a viselkedészavartól. Előbbi egy kaptafa, amelyre minden élénk, de jóakaratú, netán kiugró tehetségű gyereket ráhúznak, utóbbi a pszichopátiás személyiségzavar gyermekkori előképe. Az ilyen gyerekek ok nélkül vandálkodnak, gonoszkodnak, másokban kárt tesznek, semmilyen tekintélyt el nem fogadnak, büntetésre nem reagálnak. Sokan úgy vélik, ez nem is mentális zavar, ugyanis az erkölcsi érzék kifejlődésének zavara, és kezelése elég reménytelennek tűnik.
Mostoha, elhanyagoló, bűnöző környezetből kikerülő gyerekek válnak ilyenné. Nem tudom, mi a megoldás, de nem az, hogy ezt az iskoláknak, a tanítóknak és a gyerekeknek tűrniük kéne. Levelének azért is örülök, mert lehetőséget nyújtott arra, hogy tisztázzuk, a hiperaktivitás nem azonos a "kis bűnöző"-vel, a drogossal stb. A vizsgálatok szerint a későbbi droghasználat elsősorban a viselkedészavaros gyerekek sajátja lesz fiatal
felnőttkorban.
Csak együttérzésemet tudom tolmácsolni a tanító néninek, aki nem azért
tehetetlen, mert szakmailag képzetlen, hanem mert megoldhatatlan helyzet elé állítják.

Üdvözlettel: Szendi Gábor