Vágólapra másolva!
A nők szexualitása a 30-as éveikben dübörög a legjobban - szól a fáma -, sem előtte, sem utána nem lesz olyan intenzív, mint akkor. A megkérdezett nők történetei és a felmérések alapján ez azonban egyáltalán nem ilyen egyértelmű.
Vágólapra másolva!

Bár a hormonok képződése ekkorra alábbhagy, és ennek hatására egyre csökken a középkorú nők libidója, a 40 éven felülieknek ennek ellenére minden esélyük megvan arra, hogy szexuális életük újra felélénküljön. Azok a feszültségforrások ugyanis, amelyek a harmincasok kedvét szeghetik - a gyerekekkel kapcsolatos problémák, anyagi bizonytalanság -, erre a korra nagyrészt megszűnnek, így több idejük és energiájuk van a testi kapcsolatra. A megkérdezett nők szerint nagyon is igaz a mondás, hogy a negyvenes nők már nemcsak tudják, hogy mit akarnak az ágyban, de nem is félnek megkérni rá partnerüket.

Ennek a kornak is megvannak azonban a maga nehézségei, hiszen a hormonális változások nagyon is befolyásolják a középkorú nők szexuális vágyát - ez azonban egyáltalán nem jelenti azt, hogy nem élnek szexuális életet. "Igaz, hogy a menopauza előtti időszak nehéz: folyton hőhullámok jöttek rám, rendszertelen volt a menstruációm, és gyakran száraz is voltam, amikor szeretkezni akartunk a férjemmel. De azt nem mondanám, hogy rossz volt, mert amikor összejött a dolog, általában eljutottam az orgazmusig, azzal nem volt gond. Csak annyi változott, hogy ma már nagyobb figyelmet igényel a testem, mint korábban" - osztotta meg tapasztalatait a 48 éves Ildikó.

A női Viagra

A változó kor libidóproblémáin átsegítő gyógyszer kifejlesztésén már dolgoznak a tudósok. A szer, amelyet már elkezdtek tesztelni, a férfiak merevedési zavarait kezelő Viagra női megfelelője lesz. Addig a hormonkezelés jelenthet megoldást: ennek során ösztrogént és szintetikus progeszteront juttatnak a szervezetbe, és emellett tesztoszterontablettát is kell szedni.



50: egy új korszak kezdete

"50 után minden átalakul bennünk, ezt egy nő sem ússza meg - és erre aligha vigasz, hogy ekkor már a férfiak sincsenek erejük teljében" - árulta el az 57 éves Mónika, akinek nem volt könnyű feldolgozni a változást. Mivel a libidóért felelős hormonok termelődése 50 felett jelentősen csökken, a hüvelybe kevesebb vér áramlik, és ez nincs jó hatással a szexuális vágyra. Mónika azt mondja, azért a klimaxnak vannak előnyei is, például nem kell bajlódni a menstruációval és a fogamzásgátlással sem.

Jancsik Juli