Vágólapra másolva!
A nők szexualitása a 30-as éveikben dübörög a legjobban - szól a fáma -, sem előtte, sem utána nem lesz olyan intenzív, mint akkor. A megkérdezett nők történetei és a felmérések alapján ez azonban egyáltalán nem ilyen egyértelmű.
Vágólapra másolva!

30 éves korukra a nők általában már párkapcsolatban élnek, és magabiztosak saját szexualitásukban. A stabil kapcsolat nyugalma pozitívan hat a nők libidójára, ilyenkor könnyebben oldódnak fel és adják át magukat az élménynek. "Azért olyan jó a szex a férjemmel, mert nem kell aggódnom amiatt, hogy majd ebben vagy abban a pózban látszani fognak a zsírpárnáim. Mindent tudunk egymásról, így nincs takargatnivalónk" - mondta Zsuzsa, aki 34 éves, és nyolc éve él együtt a férjével. Zsuzsáéknak még nincs gyerekük, ami azért lényeges, mert a már fent említett felmérés azt is kimutatta, hogy a nők a házasságuknak ebben a kezdeti szakaszában a legelégedettebbek a szexuális életükkel.

Az első gyerek születésével sok minden megváltozik - a közhiedelemmel ellentétben azonban nem feltétlenül negatív irányba. "Amikor terhes voltam a kislányommal, a libidóm a létező összes csúcsot és mélypontot is megjárta. Eleinte, amíg nem volt nagy a hasam, előfordult, hogy a férjem hazajött este, és még azt sem tudtam kivárni, hogy levegye a kabátját, egyből berángattam az ágyba" - árulta el Kata.

Az ő tapasztalata nem egyedi: a terhesség második harmadában sok nő érzi, hogy szinte alig tud uralkodni szexuális étvágyán. Ennek többnyire az ilyenkor lezajló hormonváltozások a magyarázata (a szervezet ösztrogén- és progeszterontermelése jelentősen nő, és ennek hatására a nemi szervek megduzzadnak és érzékenyebbek lesznek), de az is növelheti a kedvet az együttléthez, hogy a terhesség ideje alatt a nők érthető módon erősebb kötődést éreznek a párjuk iránt.

Érdekesség, hogy Laura és Jennifer Berman urológusok szerint, ha valaki kisfiút vár, szintén növelheti a szexuális vágyat, mivel a baba fokozatosan kialakuló férfi nemi szerve tesztoszteront termel, ami a kismama libidójára is hatással van.

Kata azt mesélte, hogy a gyerek születése után egy hosszabb hullámvölgy következett a szexben: hónapokig nem feküdt le férjével. "Eleinte nem is kívántam, később pedig, amikor már lett volna hozzá kedvem, nagyon fájt. A szülés után hónapokig eltartott, mire újra rendszeres lett a szexuális életünk." Kata tapasztalataihoz az is hozzájárulhat, hogy a szoptatás ideje alatt a szervezet egy prolaktin nevű hormont termel, ami a nemi vágyért felelős ösztrogén és a progeszteron termelését is csökkenti a szervezetben.