Rossz vele, de rosszabb nélküle

Gyakran hallani, hogy a nők azért lépnek ki a férfiaknál nehezebben egy kiüresedett kapcsolatból, mert félnek attól, hogy egyedül maradnak, mondván: többen is vagyunk, hamarabb is örgeszünk, mint a teremtés koronái. Kérdés, hogy valóban szakítani kell-e, vagy inkább csak túllépni sértettségünkön s netán valamit tenni is a boldogságunkért.

A nő ezer arca írója szerint alapvetően női feladat, hogy érzelmileg friss maradjon egy kapcsolat.

"A részletek iránti fogékonyság, az érzelmi atmoszféra, az otthonosság teremtő ereje - ezek mind a női feladatkörbe tartoznak. Nagyon sok kárt okozott az a hibás emancipációs felfogás és törekvés az elmúlt évtizedben, amelyben a női-férfi kapcsolatot mint egy kétirányú utcát képzelhetünk el, mert amit a férfi megtehet, azt a nő is, amit pedig a nőnek kéne, azt a férfi is tegye meg. Azt kellene látni, hogy különböző energiákkal, érzelmekkel és feladatokkal rendelkezik nő és férfi,és mindenkinek a saját dolgában kellene otthonosan tevékenykednie és fejlődnie önmaga és a másik hasznára is."

A pszichológus szerint a kötődés mellett fontos kérdés a kapcsolat megmentése érdekében, hogy a nő érzi-e, valamit neki is tennie kell, nem pedig a férfit mint "közérzetfelelőst" keresnie a saját életében. "Vajon képes-e a nő a megújulásra? Képes-e kezdeményező, hangulatteremtő, a másik örömét kereső lenni úgy, hogy mindezt nem áldozatként éli meg, hanem a saját nőiességének a megjelenítéseként, amit a kapcsolat elején mindannyian, nagy hévvel meg tudunk mutatni. Nem véletlen, hogy azt mondják: egy kapcsolatot nem megszerezni nehéz, hanem megtartani."

Szilvi története is bizonyítja: C. Molnár elmélete igenis működik a gyakorlatban. "A sokadik nagy vita után úgy éreztem: elegem van, költözöm. Amikor már mindketten órák óta külön szobában kuksoltunk, és egyszer csak - ma sem értem, miért, mert alapvetően elég makacs vagyok - fogtam magam, átmentem a másik szobába, odahajoltam hozzá, megöleltem, megpusziltam... és csodák csodájára rám nézett, átölelt, visszacsókolt, és azóta valahogy minden más. Azt hittem, itt a vége: mindenki járta a maga útját, otthon állandósult az ordítozás - erre kiderül, hogy egy simogatással vissza tudtunk találni egymáshoz."

Egyedül nem megy...

Viki úgy érzi: ő már mindent kipróbált, és az ő kapcsolatán már biztosan nem segít semmi. Szerinte a férje még azzal sem foglalkozna, ha ő nyilvánosan megcsalná, így az is hidegen hagyja, ha ilyen vagy olyan mentőakciókba kezd a házasságukért. "Mégsem hagyom el, mert rettegek az egyedülléttől, pedig így is egyedül vagyok, csak nem nélküle, hanem mellette" - fogalmazza meg a harmincas nők leggyakoribbnak tartott félelmét Viki.

Erre a pszichológus azt mondja: "A természet egész egyszerűen nem tűri jól az űrt. Ha valaki sokat szenved a kapcsolatban, de még mindig kötődik, akkor rendkívül nehéz az egésznek hátat fordítani és új kapcsolatra szert tenni. Az egyedülléttől való félelemben pedig leginkább az fogalmazódik meg, hogy az embernek nincs elég tehetsége, nyitottsága a megújuláshoz. Ezzel kéne szembe nézni, és ezen változtatni kell."