Nyíri Kristóf

Enciklopédikus tudás a 21. században

VI. Az elmélet tartalma a gyakorlat

A meteorológia példája különösen jól illusztrálja azt a gondolatot, amelyet előadásom tengelyébe igyekszem állítani: hogy tudniillik a gyakorlati tudás az elméleti tudás alapja és csúcsa, forrása és célja. Hadd utaljak arra - ha nem is érvként, de tanulságos emlékeztetőként -, hogy a tud ősi magyar szó eredeti jelentésében merőben gyakorlati cselekedetre utal: "érint, tapint, tapogat, tapasztal", hasonlóan ahhoz, ahogyan például az ért, felfog ősi jelentése: "(el)ér, érint, tapogat, (meg)fog, észlel, érez, megtapint stb." A tudás mélyen gyakorlati természetének felismerése - vagy újrafelismerése - a 20. századi filozófia vívmánya, Wittgenstein és Heidegger közös üzenete, Gilbert Ryle A szellem fogalma című, 1949-ben megjelent híres könyvének fő mondanivalója. Ryle megkülönbözteti a knowing that, a "tudni mit" fogalmát a knowing how, "tudni hogyan" fogalmától, a ténytudást a tenni tudástól, és arra a következtetésre jut, hogy ténytudás nem lehetséges tenni tudás nélkül, a "tudni mit" feloldódik a "tudni hogyan"-ban. Ryle fanyar megfogalmazásában: "Az elméletalkotás a gyakorlat egy neme."

Utaltam már Otto Neurath ún. egységtudomány enciklopédiája programjára. Ennek keretében került kiadásra 1938-ban az International Encyclopedia of Unified Science sorozat első kötete, amely a kiemelkedő amerikai filozófus, John Dewey tollából is tartalmazott egy tanulmányt "A tudomány egysége mint társadalmi probléma" címmel. Engedjék meg, hogy előadásom vége felé közeledve ebből a tanulmányból két hosszabb bekezdést idézzek. Dewey tehát így ír: "a tudományos módszer nemcsak a tudósoké. A tudásnak és eszméknek az a foglalata, amely előbbiek munkájának terméke, olyan módszer gyümölcse, amelyet közös környezetünk tárgyaival és energiáival értelmesen és nyitottan foglalkozó személyek szélesebb testülete követ. Specializált értelmében a tudomány mindennapi műveletek kimunkálása, gyakran igencsak szakosodott kimunkálása. Ám nyelvezetének és eljárásmódjának szakosodottsága dacára valódi jelentése csak akkor fogható fel, ha nem tévesztjük szem elől kapcsolatát azokkal a beállítottságokkal és eljárásmódokkal, amelyek minden értelmesen cselekvő személy által használhatók." Néhány sorral lejjebb Dewey így folytatja: "Kevesen vannak, akik a mérnököket ne tartanák a tudomány tartományába sorolandónak, s ezek a kevesek a 'tiszta' tudománynak nevezett valami és az 'alkalmazott' tudománynak nevezett egyéb valami igencsak kétes megkülönböztetésére alapoznák érvelésüket. [...] A tiszta tudomány nem alkalmazza magát automatikusan; az alkalmazás olyan módszerek használata által történik, amelyeket csak önkényesen különböztethetünk meg a laboratóriumban vagy az obszervatóriumban alkalmazott módszerektől. S a mérnököt azért említettük, mert ha őt elfogadjuk, nem zárhatjuk ki a farmert, a szerelőt és a sofőrt, amennyiben ezek feladatukat az eszközök értelmes megválasztásával s az eszközöknek a célokhoz történő értelmes adaptációjával valósítják meg, nem pedig megszokásra és találgatásra alapozva."

Kroó Norbert már hivatkozott előadásában úgy fogalmazott, hogy a fizikában a 20. század végére "az eszközök létrehozása vált a meghatározó kutatási feladattá", s hogy a kutatásban a hangsúly az alaptörvények feltárásáról azok gyakorlati alkalmazására helyeződött át. A természetre vonatkozó tudásunk ma már egyértelműen - gyakorlati tudás. Vajon elmondható-e ugyanez a társadalomra s a kultúrára vonatkozó tudásunkról? Vajon időszerű-e még az, amit az 1870-es évek elején Friedrich Nietzsche mondott Időszerűtlen elmélkedések című esszéfüzérének "A történelem hasznáról és káráról" című második darabjában, hogy tudniillik a modern ember holt műveltséget cipel magával, hogy "kétlábon járó enciklopédiák" vagyunk, de nem bírunk hasznosítható eleven tudással. Nyújt-e gyakorlati tudást a mai magyar társadalom- és bölcsésztudomány? Hadd térjek ki a válasz elől - azzal, hogy legalábbis a Mindentudás Egyetemén elhangzott társadalomtudományi és bölcsész előadásokat igencsak időszerűnek és életközelinek érezhettük: a most záruló szemeszter programjából Palló Gábor előadására emlékeztetek a magyar tudós-zsenikről, Sajó András előadására a büntetés értelméről és ésszerűtlenségéről, és legutóbb Nádasdy Ádáméra a nyelvi változásokról. És életközelinek remélem a magam mostani filozófiai előadását is, melynek immár összefoglalásához érkezem.