Paul van Dyk, a szégyenlős világelső

Paul Van Dyk lehengerlően profi ember. Olyan, aki nagyon jól tudja, hogy a milliónyi interjú is a dj munka része, és mégsem sablonokban él, és nem intézi el a riportereket előre gyártott válaszokkal. Felkészültem, kívülről fújtam a biográfiáját, de rá kellett jönnöm, hogy nem kell dátumokba, lemezmegjelenésekbe kapaszkodnom. Nem kell mankó, mert vele lehet beszélgetni.

Egyszer azt nyilatkoztad, hogy ha valaha is arra adnád a fejed, hogy élőben, egy zenekarral lépj színpadra, akkor minimum egy tíztagú vonószenekarral tennéd. Hogy áll most a terv?

- Nem hiszem, hogy ezt valaha is megvalósítom. Tavaly év végén viszont volt egy nagyon érdekes fellépésem. Egy igazi nagyzenekarral játszottam, ötvenketten voltunk a színpadon! A saját zenéimet adtuk elő, és ez óriási élmény volt számomra, mert egy híres, filmzenéket játszó zenekart sikerült megnyernem a dologhoz. Tizenhat dalomat dolgoztam át nagyzenekarra, úgy, hogy elég teret hagytam benne az elektronikus zenének is. Nagyon izgalmas munka volt, és borzasztóan jól sikerült. De ez egy egyszeri, megismételhetetlen alkalom volt, a következőnek valami másnak kell lennie. Pontosan ez benne a kihívás. De az is igaz, hogy ahogyan mostanában dj-zem - laptopok és gépek segítségével -, az annyira élő, amennyire csak elektronikus zene lehet. Miért kellene élő dob? Az már nem ugyanúgy szólna, az már nem elektronikus zene lenne. Miért lenne a színpadon egy gitáros? A legjobb példa erre a Faithless. A lemezeiken úgy szólnak, mint egy elektronikus zenét játszó csapat, de élőben olyanok, mint egy rockzenekar táncolható alapokkal.

Én inkább egy másik utat választottam. A fellépésekre két laptopot viszek magammal, az egyiken a Serato Scratch Live nevű program fut, amit időkódolt CD-kkel vezérlek. A másikon az Ableton program fut, ami egyfajta szekvenszerként funkcionál. A két gép egy interfészen keresztül kommunikál egymással, és így a legőrültebb, legsúlyosabb dolgokat tudom élőben létrehozni. Már nem arról van szó, hogy az adott pillanathoz legjobban passzoló lemezt játszom, hanem az adott pillanathoz legjobban passzoló szeletét, darabkáját játszom egy számnak. Egyszerűen félelmetes! Élőben remixelem, rakom össze újra a számokat, mindezt az emberek szeme láttára, füle hallatára. Ha akkor és ott úgy érzem, hogy egy kiállás lehetne valamennyivel hosszabb, akkor egyszerűen megcsinálom. Az elektronikus zene mindig is a határok átlépéséről, a falak ledöntéséről szólt - úgy a kreativitás, mint a technológia oldaláról. Ez az új technológia pedig valóban ledönti a határokat egy dj előtt. Hiába játszom le ugyanazt a zenét háromszor egy hétvége során, az mindig teljesen máshogy szólal meg!

Zavar, ha trance dj-nek titulálnak, bár magadról azt állítod, hogy nem vagy az?

- Tudom, hogy a kategóriák megkönnyítik az emberek életét, csak az a baj velük, hogy sok előítélet jár velük. Nekem is vannak előítéleteim a trance-ről, és azt gondolom róla, hogy egy iszonyú nyálas zenei stílus. Én nem játszom trance slágereket. Amit én csinálok, abban vannak trance elemek, de ugyanúgy táplálkozom a technóból és a breakbeatből, sőt még a popzenéből is. Fontosnak tartom egy zenében, hogy legyen minőségi, élvezhető, energikus, néha atmoszférikus, aztán persze átcsúszhat zajosabb irányba is, de egy biztos: nyálas ne legyen!

A dj-k, producerek közül kire nézel fel manapság?

- Minden stílusból tudnék neveket említeni. Ott van például Carl Cox, aki zseniális dj, de nála például tudni kell, hogy épp milyen szettre készül. Én speciel nem szeretem a technó szettjeit, de leesik az állam a tech-house-os, diszkósabb szettjeitől. Szerintem abban világbajnok. Kőkemény technóban Chris Liebinget tartom a legjobbnak. Ha progressive, akkor még mindig Sasha. De beszélhetnénk Adam Freelandről és sok más kollegáról is.

Budapesti fellépésed apropója új mixalbumod megjelenése. A 2001-ben megjelent 'Politics Of Dancing' sikerén felbuzdulva maradtál ugyanennél a címnél?

- Lépten-nyomon beleütközünk a politikába. Kihat a mindennapjainkra. Én hiszem, hogy bátran ki kell mondanunk a gondolatainkat. Manapság még fontosabb hangot adni az igazunknak, mint valaha. A világ olyan drámaian megváltozott a New York-i terrortámadás óta, hogy néha azt érzem, minden a feje tetejére fordult. Viszont az is világossá vált, hogy az együttélés alapja nem lehet más, csakis a demokrácia. Persze rengeteg dolgon kell változtatni, dehát a demokrácia pontosan a fejlődésről szól. Egy erős demokráciában mindenkinek teret kell adni, hogy elmondhassa a véleményét. Mindenkinek fel kell emelnie a hangját, mindenkinek cselekednie kell, hogy együtt jobbá tegyük a világot. Ha valami csúnya dolog történik körülöttetek, menjetek és próbáljátok megoldani! Ne várjatok, hogy valaki más oldja meg helyettetek! A 'Politics Of Dancing' pontosan ezt jelenti a számomra most, 2006-ban. Hiszem, hogy mindannyiunknak cselekedni kell. Mindezt kivetítve a zenére, azt gondolom, hogy a zenémmel gondolkodásra és cselekvésre bírom az embereket. De nem úgy, hogy folyamatosan politikai üzenetekkel bombázom a hallgatót, hanem a zene pozitív erejével hatok rájuk. Eljönnek egy bulimra, másnap felkelnek, és ugyanazt az erőt és boldogságot érzik, amit előző éjjel. Ez az elektronikus zene ereje.

Freee Magazin