Nyárzárás álmatlan ázással - Sleepless '72 Cinterip Plein Airrel

Vágólapra másolva!
Hetvenkét órán keresztül húzódó zenés fürdőzéssel várja azokat a Coke Club, akik a városi vurstlit maguk mögött hagyva inkább partyzással töltenék az augusztus huszadikát és az azt követő napokat.
Vágólapra másolva!

A Hairy, a Deadcode, az I Love Deep, a Hypnosis és az MTV bulijai mellett a Cinetrip is kiemelt helyett kapott a siófoki Coke Club 2009-es programjában. A nyári zárást végző, a siófoki strandon három napig folyamatosan elérhető Sleepless '72 partyjának szombatján is a vizuális élményekkel teli fürdős buli lesz terítéken.

A fesztiválnak is beillő sorozat színes zenei felhozatallal és a Cinetripeken már megszokott magas színvonalat nyújtó vj-csapatok fényjátékával; tüzes show-val és a fesztiválkajákat feledtető gasztronómiai munícióval felvértezve indul huszadikán délben. Így még a tűzijátékra és a Duna felett randalírozó repülőkre éhező délutáni városi kavalkádot is kihagyhatjuk.

A Deephouse.hu-val mélyülhetünk a csütörtöki napsütésbe, tőlük Sailor, Tomahawk és Marcelo Mas érkezik Siófokra, majd kettőkor Toonite aka Tihanyi Attila és Omada játszik a Cha-cha-cha színeiben. Az első estébe Budai és Sterbinszky visz bele, hogy aztán kilenctől az is ki legyen elégítve, aki képtelen megünnepelni az államalapítást színes, robbanó rakéták figyelemmel követése nélkül. A tűzijáték után Felhő és a Kollektíva electróval oltott house-szal visz át a következő tizenkét órába, majd háromtól technoid hajnali hajrá Naga és Beta vezényletével.

A pénteki nap egyes szakaszaiban jóval több tinédzserre számíthatunk, mint a Sleepless '72 többi napján. Reggel héttől kis pihenés, instrumentális ráhangolódás, majd ebéd mellé kapjuk Bootsie dzsesszes, soulos hiphopját. A kaja utáni mozgáshoz feltehetőleg kiváló alapokat szolgáltat a Fine Cut Bodies, ami jelenthet éppúgy breakbeatel tört electrót, tribalt vagy techhouse-t. Négykor Erik Sumo, és valahogy idekeveredett Ganxta Zolee is, aki hattól osztja meg velünk a világ működéséről szőtt gondolatait. A tiniket elsősorban miatta és a fél nyolcas Zagar-fellépés miatt említettük, de Tommyboy és az Anima Sound System dj osztaga is erős vonzóerőt fejthet ki ezen a téren. A szombati hajnal Titusz és Superman csörgésével indul, majd Palotai és az Allnightbreaks legénysége (Marka, Vida G, Vida L) töri az éjszakát reggelbe.