Anselmo Crew lemezbemelegítő parti szexszel és erőszakkal

Vágólapra másolva!
KONCERT
Vágólapra másolva!

Az Anselmo Crew pálinkát is oszt a Sex and Violence című új lemez bemutató partiján, bár ha már a népes csapat töménnyel kábítja a népet, felmerül a kérdés, miért nem medvecukor ízesítésű paraguay-i rummal teszi ezt, mint ahogy a Bahia Negra klipjében ígérni látszik (ld. alant). Végső soron mindegy is, hogy az alkohol milyen keverékben lök a tánctérre, úgyis ott kötsz ki. A kilenctagú formáció célja, hogy mindenféle urbánus táncos műfajok keverésével - származzanak azok bármilyen kontinensről, néptől, korból - garantált bulizós zenét kreáljon. Hiphop, salsa, d'n'b, dancehall? Minden van. Ez az a zene, amit nem úgy jellemeznek, hogy "autentikus", hanem hogy "vidám" - mindenki döntse el maga, melyik fontosabb. Történetük hasonlóképpen furának tűnik első hallásra: egy új-zélandi klubban futott össze Árkosi Szabolcs, illetve Erdős Tamás basszusgitáros, itt határozták el, hogy zenekart alapítanak. Harmadiknak Katona Gergő trombitás csatlakozott, akivel Tamás Szöulban a nemzetközi repülőtéren egy dél-koreai légitársaság dohányzóhelyiségében ismerkedett meg. Ehhez képzeld hozzá, hogy a banda Erdős Tamás olasz nagypapája után kapott nevet. Ebbe a sztoriba más bele sem férne egy újabb náció... Modern népmese a multikulti és a táncőrület jegyében.

Anselmo Crew: Bahia Negra