Placebo tízezerért

Vágólapra másolva!
KONCERT
Vágólapra másolva!

A kilencvenes évek közepén indult brit alternatív rock zenekar, a Placebo tavalyi (illetve 2006-os és 2001-es) szigetes fellépése után 2010-ben is jön Budapestre, szeptember 15-én a Papp László Budapest Sportarénában lesz koncertjük. Battle For The Sun című legutóbbi, sorban hatodik stúdióalbumuk európai turnéján érkeznek megint Magyarországra. Annak idején David Bowie fedezte fel őket, legismertebb számuk máig az 1998-as Every You Every Me. Két éve dobost váltottak, már a tavalyi koncertjükön láthatta a közönség a kidolgozott felsőtestű energikus Steve Forrestet. A Battle For The Sun lemez sok negatív kritikát kapott (például), és a belépőjegy sem olcsó (9900-19900 Ft), ezért egyelőre nem nagyon tolonganak a rajongók a szerdai koncertre. Az érdeklődés hiánya miatt a koncertszervező cég a nézőteret harmadára csökkentette, az árak változatlanok. Az előzenekar az EZ Basic nevű hazai indie-banda lesz.