A nagy legendák uralják a Szigetet

Végigböngészve az idei Sziget műsorfüzetét kijelenthetjük, hogy a programot illetően idén sem történt koncepcióváltás: egyrészt itt van az a nem is kevés sztárzenekar (Franz Ferdinand, Iggy & Stooges, Scissor Sisters, Radiohead, Robert Plant), amely a világ bármely pontján teltházat vonz. Továbbra is szerepelnek a Nagyszínpadon olyan előadók, akik sikerük csúcspontján már jó pár éve túljutottak (Ministry, Therapy?, Prodigy, Jovanotti, dEUS), de a feltörekvő, fiatal és új energiákkal teli csapatokat idén is kifejezetten keresnünk kell a fesztivál kavalkádjában. Ettől függetlenül persze, a következő egy hétben számtalan lehetőségünk lesz arra, hogy új zenei benyomásokkal találkozzunk, még ha ezért esetenként kisebb, eldugottabb sátrakat is kell felkeresnünk a Hajógyárin.

Az indusztriális rockzene egyik nagyágyúja időszerűbb lett volna a kilencvenes években, de a műfaj tekintélyes magyarországi rajongótábora vélhetően nem bánja, hogy végre nálunk is láthatja a Ministryt. Az együttes még igazi szintipop formációként alakult a nyolcvanas évek elején Chicagóban, hogy aztán fokról-fokra tolódjon a keményebb, ipari hangzás felé.

A formáció egyetlen hivatalos tagja, Al Jourgensen a nyolcvanas évek második felére találta meg a Ministry saját hangját, vagyis a szintetizátorok, samplerek és a heavy metal földbe döngölően hatásos fúzióját, a nagy áttörést az 1988-as The Land Of Rape And Honey jelentette. Jourgensennek közben állandó társa lett még a gitáros, Paul Barker és a műfajban rangos közreműködők egész sora jelent még meg a későbbi albumaikon.

A Ministry igazi áttörését a Jesus Built My Hot Rod című dal jelentette, ezt már rendszeresen játszotta az MTV is 1991-ben, és ennek hatására az 1992-ben megjelenő Psalm 69 az első igazán sikeres kiadványa lett az együttesnek. A siker a kilencvenes években is végigkísérte a csapatot, noha olyan magasságokba sosem emelkedtek, mint a hasonló műfajban utazó, ám valódi sztárstátusba kerülő, Nine Inch Nails vagy éppen Marylin Manson.

A Ministry későbbi albumai már nem tudták megismételni a kilencvenes évek elejének sikereit, de hűséges rajongótábora továbbra is kitart az együttes mellett, amely azóta is rendszeresen turnézik és jelentet meg lemezeket. Időközben Jourgensen visszatért a Psalm 69 hangzásvilágához, és ez garantáltan sikerre viszi majd az esetleg kevésbé ismert új számokat is. Mindenesetre a Ministry igazi magyar rajongói biztosan kívülről fújják majd ezeket is, nemcsak a Jesus Built My Hot Rod-ot.

Itt lesz megint a Placebo is, amely már visszajáró vendégnek számít - korábban már háromszor is játszott Budapesten. A Placebo legutóbbi látogatása óta jelent meg az együttes ötödik, Meds című albuma, de az új slágereken kívül régi dalok is hallhatók lesznek majd.

Járt már nálunk szintén a finn Rasmus is, amely vélhetően még mindig szép számú közönséget lesz képes megmozgatni nálunk, és miért is ne tenné, amikor tavalyi albuma, a Hide From The Sun is szép siker volt itthon. A HIM legjobb tanítványainak fellépése idején lesz a legmagasabb az egy négyzetméterre eső, darkosra maszkírozott tinilányok aránya a Szigeten, legalábbis két éve így volt.

Régebben volt viszont, amikor fellépett a Szigeten a belga dEUS, amely most újra visszatért, és tavaly Pocket Revolution címmel hosszú idő után albumot is jelentetett meg. A Tom Barman vezette zenekar az angolszász rockhatások mellett magán viseli a tipikusan kontinentális európai art-rock stílusjegyeit is, ezért különösebb előképzettség nélkül is élvezhető, könnyebben befogadható lesz a magyar közönség számára is.

A Nagyszínpad legfőbb hangulatcsinálója, Jovanotti is újra nekirugaszkodik, hogy felpörgesse a nézőket (eddig mindig sikerült neki, miért ne menne most is?), és a kilencvenes évek egyik, hazánkban nagy kultusznak örvendő alternatív rockzenekara, az észak-ír Therapy? is megmutatja, hogy igenis létezik még, sőt, új felállásban is képes azt a színvonalat nyújtani, amit két korábbi Sziget-fellépése alkalmából láthattunk tőle.

Keith Flint a Prodigyből

Szintén többször járt már nálunk a Prodigy - az 1998-as Sziget egyik legemlékezetesebb mozzanata pedig az volt, hogy három nappal a koncert előtt a banda lemondta a fellépést. Igaz, azóta sok minden nem történt a punkelektronika úttörőivel: a közel tíz éve megjelent Fat Of The Land óta csak azt a bizonyos Liam Howlett-szólóalbumot és az első három alaplemez paródiájának is beillő, Always Outnumbered, Never Outgunned-et hallhattuk tőlük. Ugyanakkor az is tény, hogy korán lenne még leírni a Prodigyt, hiszen mindig is hosszú ideig kísérleteztek, mire előrukkoltak valami újjal és forradalmival (ez csupán az említett legutolsó lemezre nem igaz), csak egy kicsit legyünk tehát szkeptikusak, fenntartva, hogy a végén legfeljebb alaposan meglepnek minket.