Lenintől a xenofóbiáig - őszi tárlatok

Itt vannak a hűvös, októberi hétvégék, amikor kirándulni már túl hideg van, de végig otthon ülni nyomasztó - ilyenkor kell fogni egy vállalkozó kedvű partnert, és felfedezni, mit tudnak a múzeumok. Dolgunk nem könnyű, hiszen a reneszánsz dömpingben kiégve már mindent akarnánk látni, csak nem Mátyás király csecsebecséit. Felismerve a bizonytalanságot és az útmutatás iránti igényt, bejártunk annyi friss kiállítást, amennyit csak tudtunk, hogy a legjobbakat bemutassuk. Íme - két őrült orosz bohóckodik Debrecenben, a világ babái a Kossuth téren egyesülnek, kelet-európai művész sokkol a Hősök terén, és téglatelefonok mutatják be kütyüink evolúcióját.

Ajándék lónak ne nézd a fogát! Meglepetés betonból

Farkasszemet nézünk a remegő őzikével, kés a kenyérben, és a bizarr foszladozó zászló mögül előbújik a kelet-európai ember frusztráltsága, hogy azután a feszültség a jövő beton ajándékainak ürességében oldódjon fel. Sokkoló és rejtélyes Mircea Cantor Műcsarnokban látható kiállítása, mindenképpen lelki rákészülés szükséges hozzá, de megéri.

A Kolozsvárott és Párizsban élő román művész, Mircea Cantor egyfajta rezervátumot épített fel a látogatóknak, amelynek szögesdrót határait saját maga rajzolta, ujjlenyomatai segítségével. Különös világ ez, ahol szabad tere van a képzettársításoknak, és talán a vége mégsem annyira rossz, mint gondolnánk.

Az első, Departure című videó installáción egy őz és egy farkas látható. A két összezárt állat egymást, a látogató a művész mondanivalójának értelmezését kerülgeti. Senki sem találja a helyét a rideg, fehér falak között, a farkas támadna, de mégsem teszi, az őz kivár. A látogató is. Közben gyűlnek a lehetséges megoldások, nő a feszültség, és kényszerítve érezzük magunkat, hogy kiútként megtaláljuk a magunk értelmezését. A művész rendkívül tudatosan felépített, meglepő tárgyi világgal, szinte játékosan vezeti végig a kiállítás szemlélőjét művein, és készteti ez által gondolkodásra.

A következő teremben egy nagy, barna lakozott faasztalon veknik sorakoznak, mindegyik közepén késsel meghasítva, és mint sebből a vér, úgy fakad ki belőlük a só. Az összkép mégis békés, otthonos hangulatú. Talán már csak egy vándortarisznya hiányzik, és úgy éreznénk, hogy egy mesében vagyunk, az óriások asztalánál.

A remegő őzike | Nézz még képeket a kiállításról!

Cantor a következő teremben ismét vetít nekünk. Egy zászló árnyképe válik semmivé. A jelkép talán politikai jelentést is hordozhatna, de az elvész a találgatásban. Mi történik tulajdonképpen? Felfeslik a valóság egy fekete foltja, a hömpölygő, folyamatosan rezgő levegő szétzilálja tisztánlátásunkat és feszültséget kelt. Figyelmünk önkéntelenül is visszafordul az"unpredictable future", vagyis megjósolhatatlan jövő felirathoz.

Előre látható módon mégis végigmegyünk a kiállításon, és megcsodáljuk a kimondottan Budapestre készített, hét darabból álló, a Jövő ajándékai (7 future gifts) címet viselő, betonból készült szoborinstallációt. Igazából csak a semmit körbeölelő betonmasnik, de remekül mutatják a művész kritikus szemléletét, és ürességükkel minket is kritikussá tesz: valóban ez jár nekünk?

Mircea Cantor: A jövő ajándékai (Future Gifts) - Műcsarnok (XIV., Hősök tere), nyitva: 2008. szeptember 27-től 2008. november 9-ig, minden nap tíztől hatig, hétfő szünnap. Jegyár: 1200 Ft.

P. P.