Róna-Tas András

Nép és nyelv - A magyarság kialakulása

IV. Mit mondunk? - A honfoglaló magyarság kialakulása

A magyar nép és kialakulása

Mindenekelőtt újra fel kell tennünk a kérdést, minek is keressük a kialakulását? Természetesen a magyar népét. Félretehetjük tehát egyelőre a magyar nyelv kialakulását, és megvizsgálhatjuk azt a kérdést, hogy mi jellemezhette a magyarságot nyelvén kívül még a korai középkorban. Térjünk vissza az előadás elején adott meghatározáshoz: népnek (vagy idegen szóval ethnosznak) azt a történetileg kialakult embercsoportot nevezzük, amelynek közös a kulturális jelrendszere, amely tudatosan megkülönbözteti magát más népektől, s amelynek saját, tartós önelnevezése van.

Etnikai tudat

Azt, hogy egy nép tudatosan megkülönbözteti magát más népektől, etnikai tudatnak nevezzük. Ez az etnikai tudat a történelem egyik legsajátosabb képződménye. Ennek jellege is változik, de nem a mai tudomány találmánya.

Kr. u. 558-559 telén Jusztinianosz bizánci császár egy török törzs fejedelméhez fordult, hogy - nem kis pénzbeli juttatás fejében - verjen le egy másik törzset, és lehetőleg teljesen irtsa ki őket. A török uralkodó válasza fennmaradt görög fordításban. A török fejedelem ugyan igen kívánatosnak tartotta a bizánciakkal való kapcsolatot, de mégis azt felelte, hogy rokonait, az azonos néphez tartozó kutrigurokat istentelenség és nagyon illetlen dolog volna kiirtani, mert "azok velünk azonos néphez tartoznak, velünk közös nyelvet beszélnek, lakásaik, ruházatuk és életmódjuk hasonló a miénkhez és azonos a leszármazásuk is, noha más fejedelmeknek engedelmeskednek". Majd sietett hozzátenni: "A kutrigurok lovait azonban kétségtelenül elvesszük a magunk számára, hogy ne legyen alkalmuk azokon nyargalva tovább ártani a rómaiaknak".

Látjuk tehát, hogy a 6. századi gondolkodás szerint az tartozott azonos néphez, akivel közös volt a nyelv, hasonló a lakás, a ruházat és az életmód, vagyis a kultúra, s közös volt a leszármazás; és ez még akkor is azonos néphez való tartozást jelentett, ha más fejedelem alatt éltek. Ezekkel a néprokonokkal szemben más szabályok voltak érvényesek, kiirtani tilos volt őket, bár lovaikat a jó cél érdekében el lehetett kötni. Megjegyezném még, hogy a 6. század közepén a magyarok éppen ezekkel a török népekkel álltak közeli kapcsolatban. Népi öntudatuk nagyjából ugyanilyen lehetett.

Közös ős

A közös őstől való leszármazás tudata természetesen a középkorban nem jelentett valódi biológiai őstől való közös leszármazást. A középkor keresztény népei és uralkodói a bibliai ősökig vezették vissza családfájukat, Jáfetig és Noéig, de ugyanakkor Vergilius hatására Aeneasig is. A honfoglalás után 300 évvel a mi Anonymusunknál olvashatjuk, hogy a trójai történet adta meg a lökést számára, hogy megírja a magyarok viselt dolgait, s ebben arról szóljon, hogy a magyarok ősükről, Jáfet fiától, Mágogtól nyerték nevüket.

Animáció: Anonymus kézirat

Persze tudjuk, hogy a Bibliában szó sincs Jafet Magóg nevű fiáról. Ezékiel könyvében és a Jelenések könyvében Gógnak és Magógnak a szerepe teljesen más. De a középkorban ez volt a gyakorlat. Hódító Vilmosról egyik udvari történetírója szintén megírta, hogy Jáfet fiára, Magógra vezette vissza családfáját. Ezt egy szigetországbeli krónikás azzal tromfolta, hogy Britanniát Brutusról, Aeneas unokájáról nevezték el, aki a szigeten talált egy Goemagog nevű óriást, és ennek legyőzése jogosította fel a sziget feletti uralomra.

A közös nyelv, a közös kultúra és a közös leszármazás tudata tette indokolttá, hogy a közösség megkülönböztesse magát más közösségektől, és ez a mi-ők viszony a saját népnévben, a nép önelnevezésében testesült meg.