Egy év múlva olimpia - jó választás Peking?

Vágólapra másolva!
Országszerte több mint hatvan ünnepséget rendeztek Kínában a hét közepén, hangsúlyozandó, hogy - a nyolcas szám jótékony hatása miatt - egy év múlva, 2008. augusztus 8-án, helyi idő szerint este 8 óra 8 perckor megkezdődik a pekingi olimpia. Az ötkarikás rendezvényt óriási várakozás előzi meg az ázsiai országban, ám van még min csiszolni a hátralévő 364 napban: a Nemzetközi Olimpiai Bizottság a közlekedés megszervezését, a légszennyezés csökkentését sürgeti, jogvédő szervezetek pedig az emberi jogok tiszteletben tartásáért, a sajtószabadság biztosításáért és Tibet függetlenségéért küzdenek. A Magyar Olimpiai Bizottság már jóslásokba is bocsátkozott a mieink szereplését illetően, összesítése alapján kilenc sportág vezetése számol azzal, hogy aranyérmet szerez, noha a MOB elnöke, Schmitt Pál "csak" hat aranyra számít. Tizenkét oldalas cikkünkből mindent megtudhat, amit egy évvel a játékok kezdete előtt az olimpiáról tudni érdemes.
Vágólapra másolva!

A Kína Világ Hotel kongresszusi termében a két elnök, Liu Csi a szervezőbizottság (BOCOG) és Jacques Rogge a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) nevében köszöntötte a pekingi nyári játékok megnyitása előtt egy évvel rendezett hagyományos csapatvezetői értekezlet résztvevőit, köztük a MOB képviseletében Kamuti Jenő főtitkárt, Molnár Zoltán csapatvezetőt, valamint Nagy Zsigmond nemzetközi és jogi titkárt. Liu Csi hangoztatta azokat a rendkívüli erőfeszítéseket, amelyeket az ország és a főváros vezetése, a BOCOG és a kínai emberek tesznek az esemény sikeréért.

"Mindent elkövetünk, hogy emlékezetes sportversenyeket rendezzünk és az olimpiai család kellemes élményekkel, elégedetten távozzon Pekingből" - mondta többek között a BOCOG elnöke.

Jacques Rogge hangsúlyozta, hogy jövőre olyan ország fővárosa rendez olimpiát, ahol a világ lakosságának egyötöde él, ezért a következő seregszemle a játékok történetének kiemelkedő eseménye lesz. Megnyitó beszédében kiemelte a doppingellenes küzdelmet és a környezetvédelmet, továbbá a fejlődés érdekében tett rendkívüli intézkedéseket.

A doppingellenes küzdelemről Patrick Schamasch, a NOB orvosi és tudományos igazgatója figyelemre méltó részletekkel is szolgált: 4500 ellenőrző vizsgálatot végeznek el az olimpiai falu egy hónapos nyitva tartása alatt. Ez Sydneyhez képest 90,76, Athénhoz képest 30 százalékos emelkedést jelent. Az ellenőrzést már a falu megnyitása után megkezdik. Az eddigi gyakorlattól eltérve az egyéni versenyek során nem az első három, hanem az első öt helyezettet rendelik vizsgálatra, és sorsolás útján még további két-két sportolót is ellenőriznek.

"Olyan helyzetet teremtünk, hogy a doppingolóknak egyetlen nyugodt pillanatuk se legyen Pekingben" - jelentette ki Schamasch.

A légszennyezettség csökkentésére, az ivóvíz minőségének javítására, a csatornahálózat bővítésére, az életminőség színvonalának emelésére az elmúlt időszakban 13,5 milliárd dollárt fordítottak Pekingben, és amint azt Molnár Zoltán közölte: a csapatvezetői értekezlet minden résztvevőjét csodálatba ejtette a város fantasztikus fejlődése, átalakulása.

Forrás: EPA

Ezek még nem az utolsó simítások

"Egy éve jártam utoljára Pekingben, de rá sem lehet ismerni a városra. A zöld olimpia nemcsak jelszó itt. Sehol a világon nem tapasztalható ilyen méretű faültetési akció. Az értekezlet során mi is vállalkozunk faültetésre, hogy ezzel képletesen hozzájáruljunk a környezetvédelemhez. A Pekingben közlekedő autók számának korlátozásával is hozzá akarnak járulni a légszennyezettség mérsékléséhez" - mondta Molnár Zoltán.

Szerdán a Pekingben közlekedő hárommillió gépkocsi közül egymilliót leállítottak a szervezők, amit jövőre a versenyek teljes időtartama alatt is követni akarnak. Véleményük szerint ez is hozzájárul a légszennyezettség csökkentéséhez. Az időjárás jelenleg változó, meleg, nyárias, de gyakran elered az eső. "Peking a látottak alapján csodálatos olimpia rendezésére készül. Biztos vagyok abban, hogy a siker megváltoztatja a világ véleményét Kínáról" - tette hozzá Molnár Zoltán.