Románia
15:002024. június 17.
Ukrajna
Belgium
18:002024. június 17.
Szlovákia

Egy év múlva olimpia - jó választás Peking?

Vágólapra másolva!
Országszerte több mint hatvan ünnepséget rendeztek Kínában a hét közepén, hangsúlyozandó, hogy - a nyolcas szám jótékony hatása miatt - egy év múlva, 2008. augusztus 8-án, helyi idő szerint este 8 óra 8 perckor megkezdődik a pekingi olimpia. Az ötkarikás rendezvényt óriási várakozás előzi meg az ázsiai országban, ám van még min csiszolni a hátralévő 364 napban: a Nemzetközi Olimpiai Bizottság a közlekedés megszervezését, a légszennyezés csökkentését sürgeti, jogvédő szervezetek pedig az emberi jogok tiszteletben tartásáért, a sajtószabadság biztosításáért és Tibet függetlenségéért küzdenek. A Magyar Olimpiai Bizottság már jóslásokba is bocsátkozott a mieink szereplését illetően, összesítése alapján kilenc sportág vezetése számol azzal, hogy aranyérmet szerez, noha a MOB elnöke, Schmitt Pál "csak" hat aranyra számít. Tizenkét oldalas cikkünkből mindent megtudhat, amit egy évvel a játékok kezdete előtt az olimpiáról tudni érdemes.
Vágólapra másolva!

Akár 720 forintnak megfelelő összegért be lehet már jutni az olimpia egyes versenyeire, a szervezők ugyanis már-már "diszkontáron" forgalmazzák a mintegy hétmillió belépőt.

A 30 jüanos jegyek a softballtalálkozókra szólnak, de csak öt eurót kell leszurkolniuk azoknak is, akik például meg szeretnék tekinteni a világbajnok német férfikézilabda-válogatott egyik csoportmérkőzését. Az asztaliteniszezők előcsatározásai hét euróba kerülnek, a legdrágább sportesemény pedig 108 eurót (26 ezer forint) kóstál.

Az abszolút csúcsot természetesen az augusztus 8-án sorra kerülő nyitóünnepség legjobb helyei tartják darabonként 5000 jüannal (120 ezer forint), de még ezekért is csak a felét kell kifizetni a 2004-es athéni tarifáknak.

A Pegazus Sport Tours Kft. mint a 2008-as pekingi olimpia hivatalos magyarországi jegyirodája 29 290 darab, hozzávetőlegesen 320 millió forint értékű belépőt igényelt a szervezőbizottságtól (BOCOG).

A BOCOG ennek a mennyiségnek az első körben egyharmadát igazolta vissza. Több magyar érdekeltségű sportágra eddig meglehetősen kevés belépőt biztosítottak a házigazdák, például a kajak-kenu 500 méteres döntőkre 290 darabot vagy a férfivízilabda-fináléra csupán 50 darabot. Utóbbi esetében a 6000 ezer férőhely felét kínai nézőknek tartják fenn, 2000 jegyet pedig a döntőbe jutott csapatok szurkolói kapnak majd.

Forrás: MTI

Meglehetősen nehéz belépőhöz jutni a megnyitóünnepségre és az úszódöntőkre. Utóbbira példa, hogy a férfi 200 és 400 m vegyes fináléjára, ahol várhatóan Cseh László küzd az érmekért, a 600-600 belépő helyett eddig 6-6 darabot igazolt vissza a BOCOG - tájékoztatott a Pegazus, amely a belépőket a jegyet és a komplett utazási csomagot vásárlók igényei, továbbá a magyar érdekeltségű, éremesélyes sportágak iránt várható érdeklődés alapján rendelte meg.

Az utazási iroda - amely a Spanyol Olimpiai Bizottság útjait is szervezi - összesen 18 ezer jegy megszerzésére számít. A BOCOG pozitív visszaigazolása alapján a jegyeket 2008 júliusában, a Pegazus irodájában lehet majd átvenni.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!

Mindent egy helyen az Eb-ről