Románia
15:002024. június 17.
Ukrajna
Belgium
18:002024. június 17.
Szlovákia

Egy év múlva olimpia - jó választás Peking?

Vágólapra másolva!
Országszerte több mint hatvan ünnepséget rendeztek Kínában a hét közepén, hangsúlyozandó, hogy - a nyolcas szám jótékony hatása miatt - egy év múlva, 2008. augusztus 8-án, helyi idő szerint este 8 óra 8 perckor megkezdődik a pekingi olimpia. Az ötkarikás rendezvényt óriási várakozás előzi meg az ázsiai országban, ám van még min csiszolni a hátralévő 364 napban: a Nemzetközi Olimpiai Bizottság a közlekedés megszervezését, a légszennyezés csökkentését sürgeti, jogvédő szervezetek pedig az emberi jogok tiszteletben tartásáért, a sajtószabadság biztosításáért és Tibet függetlenségéért küzdenek. A Magyar Olimpiai Bizottság már jóslásokba is bocsátkozott a mieink szereplését illetően, összesítése alapján kilenc sportág vezetése számol azzal, hogy aranyérmet szerez, noha a MOB elnöke, Schmitt Pál "csak" hat aranyra számít. Tizenkét oldalas cikkünkből mindent megtudhat, amit egy évvel a játékok kezdete előtt az olimpiáról tudni érdemes.
Vágólapra másolva!

Számadatok a jövő évi olimpiáról és Pekingről:.
versenyszámok: 302
akkreditált újságírók és médiamunkások: 21 600
önkéntesek: 70 000
önkéntes munkára jelentkezők (2007. augusztus 1-ig): 560 000
az olimpiai falu "lakosai": 16 000
az Olimpiai-stadion (Madárfészek) ülőhelyei: 91 000
versenypálya Pekingben: 31 db
versenypálya Pekingen kívül: 6 db (Hongkong, Csingtao, Tiencsin, Senjang, Sanghaj, Csinhuangtao)
összes jegy a játékokra: 7 000 000 db
legdrágább jegy: 5000 jüan (120 000 forint, megnyitóünnepség)
legolcsóbb jegy: 30 jüan (720 forint, softball-csoportmérkőzések)
az olimpiai láng útja: 137 000 km
átlagos augusztusi hőmérséklet Pekingben: 24,9 Celsius-fok
átlagos augusztusi csapadékmennyiség Pekingben: 159,7 mm
Peking lakosai: 15 810 000 (2006 végén)
egy főre jutó GDP: 6210 dollár (2006)
egy főre jutó éves bevétel 2006-ban: 19 708 jüan
internetfelhasználók: 4 680 000 fő (2006 végén)
turisták száma 2006-ban: 3 903 000 fő
turisták becsült száma a játékok alatt: 2 000 000 fő
környezetfejlesztésre beruházott összeg 1998 és 2006 között: 120 milliárd jüan
tiszta levegőjű napok száma 2006-ban: 241
tiszta levegőjű napok száma 2007 első felében: 110
tiszta levegőjű napok becsült száma 2007-re: 244
az olimpia előtt a forgalomból kivonni kívánt régi buszok és taxik száma: 65 000
a város hulladéktermelése 2006-ban: 5 850 000 tonna
az autók száma Pekingben 1949-ben: 2300
az autók száma Pekingben 1978-ban: 77 000
az autók száma Pekingben 2007. május 26-án: 3 000 000
az új autók száma naponta: 1060
az autók becsült száma a játékok idejére: 3 300 000
a pekingi metróvonal hossza 2007-ben: 114 km
a pekingi metróvanalak hossza a játékok idejére: 198 km
a pekingi metróvonalak várható hossza 2015-re: 561 km
napi sertéshúsfogyasztás Pekingben: 1100 tonna
napi marha- és bárányhúsfogyasztás Pekingben: 770 tonna
napi rizs- és lisztfogyasztás Pekingben: 3000 tonna
kerékpárok száma Pekingben: 10 000 000

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!

Mindent egy helyen az Eb-ről