A hazaküldött Nani állítja: nem sérült

Vágólapra másolva!
Portugáliában vadabbnál vadabb pletykák keringenek a világbajnokságról az utolsó pillanatban lemaradt Naniról - aki állítólag nem is sérült.
Vágólapra másolva!

A Manchester United szélsője a hivatalos közlemény szerint a válogatott edzőtáborában vállsérülést szenvedett pár nappal a rajt előtt, és az orvosok olyan súlyosnak ítélték a helyzetet, hogy Nani helyett végül Rubén Amorimot nevezték. A játékos haza is utazott Dél-Afrikából, azonban a lisszaboni repülőtéren a meglepett újságíróknak azt mondta, hogy egy hét alatt felépül. Kérdés, ez esetben miért kellett hazaküldeni, hiszen csak az Elefántcsontpart elleni csoportmérkőzésről hiányzott volna.

A portugál bulvárlapok rögtön lecsaptak a sztorira, és arról kezdtek cikkezni, hogy Nani doppingtesztje pozitív lett, és ezért nem számíthat rá Carlos Queiroz, illetve azt találgatták, hogy a támadó összeverekedett a szakmai stáb valamelyik tagjával, esetleg valamelyik játékossal.

A portugál szövetség elnöke, Amandio de Carvalho persze cáfolta a híreket: "Nem titkolunk semmit, szó sem volt semmiféle verekedésről vagy doppingtesztről. Egyszerűen a sérülés után úgy tűnt, hogy Nani nem tud majd játszani a tornán."

www.global-soccer.eu