Vágólapra másolva!
A spanyol labdarúgó-bajnokság 15. fordulójának rangadóján a címvédő Barcelona 1-0-ra legyőzte az Atlético Madridot a barcelonai Olimpiai Stadionban.

A katalán csapat a tabella negyedik helyéről várhatta a meccset, ráadásul Xavi Hernández vezetőedző dolgát nehezített, hogy nem számíthatott csapata két kulcsjátékosára, a kapus Marc-André ter Stegenre, aki lumbágóval küszködik és a spanyol válogatott Gavit is nélkülöznie kellett, aki a Grúzia elleni Eb-selejtezőn szenvedett elülső keresztszalag-szakadást, így ebben az idényben már nem játszhat és az Eb-t is ki kell hagynia.

Gavi sérülése óriási érvágás a Barcelonának Forrás: AFP/Cesar Manso

Az Atlético remek formában várhatta a meccset. Diego Simeone csapata a legutóbbi négy meccsét megnyerte, és a Barcához hasonlóan hét közben szintén bebiztosította nyolcaddöntős szereplését a Bajnokok Ligájában.

A Barca kezdte jobban a meccset, és már az első percben kidolgozott egy helyzetet. Raphinha kényszerítőzött Pedrivel, majd a visszakapott labdával két védőt is kicselezett a brazil, de végül ígéretes helyzetben kapu mellé lőtt. A 12. percben megint a katalánok veszélyeztettek. Raphinha futtatta a jobb szélen Koundét, akinek a középre tekert labdájára Lewandowski érkezett, azonban a lengyel támadó 10 méterről megeresztett kapáslövése elkerülte a kapu bal oldalát.

Joao Felix pimasz gólt lőtt korábbi csapatának Forrás: AFP/Pau Barrena

A folytatásban is a Barcelona dominált, majd a 28. percben egy gyönyörű góllal megszerezte a vezetést.

Raphinha indult meg a kapu felé, majd az Atléticótól kölcsönbe érkezett Joao Felixhez játszott, aki ziccerbe került, majd a kivetődő Oblak fölött a kapuba nyeste a labdát.

Joao Felix rendesen megünnepelte a gólját a kenyéradó klubja ellen Forrás: NurPhoto via AFP/Jose Breton/NurPhoto/Jose Breton

Az első félidő végén még volt egy helyzete a Barcelonának, megint Joao Felixnek volt egy ígéretes lehetősége, de a portugál válogatott támadó ötösről leadott lövését Oblak bravúrral védeni tudta.

Diego Simeone a félidőben hármat cserélt, de csapata nem lett veszélyesebb, ráadásul a 58. percben kis híján növelte az előnyét a Barcelona. Raphinha húzott jobbról befelé, majd ballal 17 méterről kapura bombázott, de a bal kapufát találta telibe.

A folytatásban a Barcelona kontrollálta meccset, de sokáig nem tudott nagy helyzetet kialakítani, ahogy azt Atlético sem.

A 80. percben aztán a semmiből kis híján egyenlített az Atlétcio.

A Barcelona korábbi támadója, Memphis Depay állt oda egy 20 méteres szabadrúgáshoz, a holland válogatott támadó megcélozta a jobb felsőt, azonban a Ter Stegen helyettesítő Inaki Pena a pályafutása egyik legnagyobb védését bemutatva a kapufára tolta a labdát.

Lewandowskinak nincs szerencséje az utóbbi időben Forrás: AFP/Lluis Gene

A 86. percben aztán eldönthette volna a meccset a Barcelona. Gündogan kiugratásával Lewandowski törhetett kapura, egy csellel elfektette Hermosót, majd 10 méterről kapu mellé lőtte a ziccerét. A hajrában az Atlético még próbálkozott, a 94. percben még egyenlíthetett is volna, de a csereként beállt Correa 10 méteres lövését Inaki Pena bravúrral védte, ezzel pedig a Barcelona megtartotta egygólos előnyét.

Ezzel a győzelemmel a Barcelona megelőzte az Atléticót, feljött a tabella harmadik helyre és négy pontra megközelítette a listavezető Gironát.

1. félidő
38Koke
34Axel Witsel
31Jose Gimenez
28Joao Felix
28Raphinha
2. félidő
93Frenkie de Jong
89Pedri
87Joao Cancelo
79Ronald Araujo
78Ferran Torres
77Raphinha
77Joao Felix
66Koke
65Alvaro Morata
50Joao Felix
47Cesar Azpilicueta
46Nahuel Molina
46Jose Gimenez
46Rodrigo Riquelme
Összeállítások
Barcelona4-3-3
Atletico Madrid3-5-2
Football Pálya
6
13
Inaki
Pena
23
Jules
Kounde
4
Ronald
Araujo
15
Andreas
Christensen
2
Joao
Cancelo
8
22
Ilkay
Gundogan
21
Frenkie
de Jong
11
9
Robert
Lewandowski
11
Thomas
Lemar
24
Pablo
Barrios
13
Jan
Oblak
20
Axel
Witsel
2
Jose
Gimenez
22
Mario
Hermoso
16
Nahuel
Molina
14
Marcos
Llorente
6
5
Rodrigo
De Paul
17
Rodrigo
Riquelme

Barcelona

Kezdők
6Gavi
13Inaki Pena
23Jules Kounde
4Ronald Araujo
79
15Andreas Christensen
2Joao Cancelo
87
8Pedri
89
22Ilkay Gundogan
21Frenkie de Jong
93
11Raphinha
77
28
9Robert Lewandowski
14Joao Felix
77
50
28
1Marc-Andre ter Stegen
26Ander Astralaga
31Diego Kochen
18Oriol Romeu
20Sergi Roberto
3Alex Balde
7Ferran Torres
78
27Lamine Yamal
16Fermin Lopez
5Inigo Martinez
Cserék

Atletico Madrid

Kezdők
11Thomas Lemar
24Pablo Barrios
13Jan Oblak
20Axel Witsel
34
2Jose Gimenez
46
31
22Mario Hermoso
16Nahuel Molina
46
14Marcos Llorente
6Koke
66
38
5Rodrigo De Paul
17Rodrigo Riquelme
46
7Antoine Griezmann
19Alvaro Morata
65
0Vitolo
1Ivo Grbic
31Antonio Gomis
10Angel Correa
9Memphis Depay
4Caglar Soyuncu
17Javi Galan
3Cesar Azpilicueta
47
15Stefan Savic
12Samuel Dias Lino
23Reinildo
8Saul Niguez
Cserék

Tabella

Helyezés Csapat LM GY V D Gól GK Pont Forma
1.
Real Madrid 27 20 1 6 56-18 38 66
D
GY
D
GY
D
I
2.
Girona 27 18 4 5 57-33 24 59
D
V
V
GY
V
I
3.
Barcelona 27 17 3 7 56-34 22 58
GY
D
GY
GY
D
I
4.
Atletico Madrid 27 17 6 4 54-29 25 55
D
V
GY
D
GY
I
5.
Athletic Bilbao 27 14 5 8 46-26 20 50
GY
D
GY
V
D
I
6.
Real Betis 27 10 5 12 32-28 4 42
D
GY
D
GY
V
I
7.
Real Sociedad 27 10 7 10 37-29 8 40
D
V
GY
V
V
I
8.
Valencia 26 10 9 7 31-31 0 37
V
GY
V
D
D
I
9.
Las Palmas 27 10 10 7 29-29 0 37
D
GY
V
D
D
I
10.
Osasuna 27 10 11 6 31-37 -6 36
V
GY
GY
D
GY
I
Teljes lista