

Rangos elismerést kapott Dibusz Dénes
A magyar válogatott kapus meghatottan nyilatkozott a díjátadó után.


A magyar válogatott kapus meghatottan nyilatkozott a díjátadó után.


A Ferencváros kapusa évet is értékelt.


Döntetlennel búcsúztatta az évet a magyar válogatott.


A magyar válogatott kapusát is megrázták a mérkőzés elején történt sokkoló események.


A magyar bajnok óriási fölényben volt a francia élcsapat Nice ellen.


Fantasztikusan védett a magyar válogatott kapusa Boszniában.


Nikitscher Tamás első győzelmének örülhetett.



Dibusz Dénesék hétfő este a bosnyákok otthonában lépnek pályára a Nemzetek Ligájában.


A Fradi edzője elismerte, hogy nem játszottak jól, azt is elárulta, hogy miért nem.


A Fradi kapusa elmondta, miben kell javulniuk majd a visszavágóra.


A válogatott kapus szerint óvatosságra intették a Fradit a tavaly történtek, de végül egyszerűbb lett a meccs, mint amire számítottak.


Dibusz Dénes elmondta, hogyan élte meg a kispadról a magyar válogatott Eb-szereplését és Varga Barnabás súlyos sérülését.


A Ferencváros kapusa az Európa-bajnokságról is beszélt.


Marco Rossi szövetségi kapitány sem tudott még dönteni.


Ki fogja védeni a magyar válogatott kapuját az Európa-bajnokságon?


A Fradi kapusa szerint a legjobb meccs következik a kiesés után.


Magyar, norvég, portugál, szerb és arab nyelvű köszöntés is elhangzik a jókedvű videóban.


A Ferencváros magyar válogatott kapusa szerint a hangulattal nem lesz baj.