

Vádat emeltek a fiait bántalmazó sztáredző ellen
Akár hat évre is börtönbe kerülhet, ha beigazolódnak a vádak.
Akár hat évre is börtönbe kerülhet, ha beigazolódnak a vádak.
Az angol játékos Franciaországban kezdett új életet.
Rengetegen vádolják Mohamed Al Fayedet.
Az öngyilkossággal járó szövevényes ügyben júliusra várható ítélet.
Négy játékos ügyében nyomoz a rendőrség.
Újabb magyar kézicsoda az Eb-n, a Real megalázta a Barcelonát.
Halálosan megfenyegette az agresszív klubelnök.
Nem ez volt az első botrányos megmozdulása, mégsem kapott komoly büntetést.
Visszatérhet a brazil szélső, de hétvégén még biztosan nem lép pályára.
A brazil válogatottból is száműzték.
Újabb vádak érkeztek a Manchester United játékosa ellen.
Tavaly radírozták ki a rendszerből, amikor nemi erőszak és testi sértés gyanújával letartóztatták.
Állítólag annyira megverte a barátnőjét, hogy a nőnek még a mellimplantátuma is elmozdult.
A több száz nőt, köztük olimpiai érmeseket is molesztáló férfi az egyik rabtársával keveredett vitába a floridai börtönben.
Az U20-as chilei válogatott támadó nem először viselkedett erőszakosan.
Három hónapon belül másodszor indult nyomozás a fiatal játékos ellen.
Állítólag így akarja megtörni a feleségét és a lányát.
A 47 éves Orsovai Péter megrázó vallomása arról, mit éltek át a gyerekek a nyolcvanas években a Spartacus uszodájában Turi György edzőtől, aki csak a befolyásos kommunisták gyerekeit nem verte.
A háromszoros világbajnok skót nőt bedrogoztatták, majd taxiba tuszkolták.