Vágólapra másolva!
Nyolc olyan csapatot tudunk mondani a női kézilabda Bajnokok Ligája 2021-22-es szezonja előtt, amelynek végső győzelme nem okozna földindulást. További három együttessel kiegészülve a 16-os mezőnyből 11 klub is kisebb-nagyobb eséllyel pályázik a szokás szerint Budapesten megrendezésre kerülő négyes döntőbe jutásra. A kiegyenlített erőviszonyokból akár a Győri Audi ETO és a magyar bajnoki trónról őket letaszító FTC-Rail Cargo Hungária is profitálhat. Mindkét zöld-fehér klub részt vett abban az óriási játékosmozgásban, ami alaposan megkeverheti a kártyákat a legrangosabb európai klubtrófeáért zajló versengésben. 

Görbicz Anita és Henny Reistad pályafutásában a 2021-es BL-szezon négyes döntője különböző okokból lett meghatározó. Az elmúlt két évtizedben a Győr és a világ kézilabdázásának királynőjévé váló játékos utolsó final fourját játszotta a Papp László Sportarénában május végén, a 22 éves norvég fiatal pedig a hétvégén az életkorának megfelelő gólmennyiséggel zárva énekelhette a „We Are The Champions" című örökzöld klasszikust a dobogó tetején.

A két irányító az előző szezonban nem találkozott egymással és Görbicz visszavonulása miatt a következő idényben sem futhat már össze.

Nem úgy korábbi csapataik, a Győr és a Vipers, akik az első forduló legnagyobb meccsét játszhatják egymással.

Reistad a dán Esbjergbe távozott, ahonnan az újdonsült BL-győztes norvég klubba Nerea Pena érkezett.

A korábban a Fradiban és Siófokon is megforduló spanyol játékos mellett a Vipers leigazolta Isabelle Gulldént is irányító posztra. Ő ugyan gyermeke születése óta már nem lő annyi gólt, mint amikor öt évvel ezelőtt gólkirálynő lett, de asszisztjaival így is értékes tagja lehet az utolsó pillanatban Tomori Zsuzsannát is leigazoló címvédőnek.

Vajon sikerül-e idén leszakítani a trónról a Viperst? Fotó: Hirling Bálint - Origo

Ha ez nem lenne elég, Nora Mörk, Heidi Löke és Katrine Lunde is bármikor képes eldönteni bármilyen mérkőzést. Utóbbiról a magyar válogatott is tudna beszélni, amelyik remekül tartotta magát, sőt vezetett is Norvégia ellen a tokiói olimpia negyeddöntőjében, aztán jött a világ összes rutinjával felvértezett 41 éves kapus és „lehúzta a rolót" a mieink előtt.

Ambros Martínnak nem lesz könnyű dolga a Győrrel, hiszen szinte teljesen elölről kell kezdenie a csapatépítést.

Görbicz hiába nem középen kapott már helyet az elmúlt pár szezonban Stine Oftedal és Nycke Groot miatt, jelenlétével még nekik is hatalmas támaszt adott. Két legfontosabb védőjét, Eduarda Amorimot és Beatrice Edwige-t is elveszítette – mindketten a Rosztov-Donba igazoltak -, az ő utódaikat Linn Blohm és Crina Pintea személyében találták meg a klub vezetői. Már ha megtalálták.

A 19 fős keret nagyon bőnek tűnik, amiből sok játékos akár nagyon rosszul is kijöhet. Balátlövő poszton például egyenesen négy komoly jelentkező is van a játékpercekre: Veronica Kristiansen a legnagyobb klasszis közülük, de a Fradiból érkező Háfra Noéminek Anne Mette Hansen és Jelena Despotovic is riválisai lesznek. Igaz, hogy egy ilyen közegben már az edzéseken is rengeteget fejlődhet az ember, de az igazi pluszt a BL-mérkőzéseken pályán töltött idő jelenti.

Ambros Martínnak szinte nulláról kell felépítenie a Győr védekezését Fotó: Hirling Bálint - Origo

Reméljük, hogy a fiatal magyar képes megugrani ezt a szintlépést pályafutásában. Háfra mellett Schatzl is Ferencvárosból érkezett az Audi Arénába. Neki könnyebb dolga lesz, Fodor Csengével igazságosan osztozhatnak a játékidőn. Az ETO az egyetlen olyan csapat volt a négyes döntőben, amelyiknek nem volt bal kezes jobbátlövője – ez Ryu Eun-hee érkezésével megváltozik. Talán a legjobb dél-koreai játékos érkezése adhatja a legtöbb új variációs lehetőséget Ambros Martínnak.

A jó védekezés alap a spanyol vezetőedzőnél, de mégis a félelmetes iram és a gyors támadásvezetés lehetnek ennek a csapatnak az igazi ereje.

Ha bejönnek az új igazolások, akkor könnyedén meglehet a hatodik BL-trófeája a klubnak. Ha nem, akkor a négyes döntőbe jutásért is meg kell szenvednie ebben a kiegyenlített mezőnyben.

A Fradi is szintlépés előtt áll – mondjuk ezt azóta mondjuk, hogy 2016 és 2019 között sorozatban négyszer jutott be a sorozat negyeddöntőjébe. Ám ehhez nem ártana egy jó szezonkezdet, amit rögtön sérülések nehezítenek. Mivel az olimpián Kovacsics Anikó és Szucsánszki Zita is megsérült, ezért a 20 éves Tóth Nikolett egyedüli irányítóként kezdte volna meg a szezont.

A német Emily Bölk világklasszissá válhat a Fradiban a következő szezonban Forrás: MTI/Illyés Tibor

Ezt Elek Gábor nem szerette volna, így a széteső Buducnosttól szerződtették Itana Grbicet. Van egy olyan érzésünk, hogy mégsem ő, hanem az előző évadban világklasszis teljesítményt bemutató Emily Bölk lesz majd a kezdő középen. Ez azért is lenne kézen fekvő, mert így a visszatérő Zácsik Szandra szintén kezdő balátlövő lehetne, ami neki mindig is jobban feküdt, mint amikor a padról beszállva kellett alkotnia.

Grbic leigazolásával a zöld-fehérek egyébként „megszegték" azt az íratlan szabályukat, ami arra vonatkozik, hogy maximum négy külföldi kézilabdázó lehet a keretükben.

Ugyanakkor ezt alighanem a szurkolók sem bánják, ha olyan remek teljesítményt nyújtva szívüket-lelküket kiteszik a pályára, mint ahogyan Bölk mellett a jobbszélen Angela Malestein, vagy beállóban Julia Behnke tette. Egy egészséges Alicia Stolle pedig tökéletes társa lehet jobbátlövőben Klujber Katrinnak.

Az FTC-nek és a Győrnek is felesleges számolgatnia, hogy kit lenne jó elkerülnie az egyenes kieséses szakaszban.

Már a legjobb 12 között sem nagyon lesz olyan ellenfél, aki mérföldekkel kilógna lefelé a többiekhez képest, a negyeddöntőben pedig egy sztárcsapatot biztosan le kell győzni a 2022. június 4-5. között megrendezésre kerülő final fourba jutáshoz.

A Fradi az elmúlt idényben letaszította a hazai trónról az ETO-t, de ez nem jelenti automatikusan, hogy ők lesznek a jobbik magyar csapat a BL-ben is Forrás: MTI/Illyés Tibor

A 2021-22-es szezon, ami előttünk áll nem csak a BL, de minden idők első 32 csapatos világbajnoksága miatt is rendkívül megterhelőnek ígérkezik. Reméljük minél kevesebb játékos – konkrétan egy sem – dönt majd úgy, ahogyan Anna Vjahirjeva vagy Darja Dmitrijeva az olimpia után. A két orosz sztár Tokió után elhatározta, hogy szünetelteti pályafutását a túl nagy terhelés miatt, a még súlyosabb kiégést megelőzve - mindketten 26 évesen jutottak erre a döntésre.

Minden idők egyik legkiválóbb jobbátlövője, Vjahirjeva nagyjából pótolhatatlan, a Rosztov pedig nem is tudott balkezes játékost igazolni a helyére.

Ebből még lehetnek gondjaik a szezonban. Egy ennyire erős mezőnyben szinte lehetetlen lesz balkezes átlövő nélkül bejutni a négyes döntőbe. Az előző évad gólkirálynője, Ana Gros 135 góllal új szezoncsúcsot állított fel – egy Görbicz Anita és Natalia Morskova által közösen tartott rekordot adott át a múltnak -, az új idényt pedig a CSZKA Moszkvánál kezdi el.

A másik orosz klub Dmitrijevát a még mindig csak 23 éves Karina Szabirovával pótolta, aki eddigi egyetlen BL-szezonjában, a 2016-17-es évadban 78 gólt dobott. A Gros, Szabirova páros az Origo Sport által a legtehetségesebb fiatal kézilabdázónak kikiáltott Jelena Mihajlicsenkóval karöltve nagy dolgokra lehet képes.

Ana Gros tarthatatlan volt az előző szezonban, most a CSZKA Moszkvában folytathatja a gólgyártást Fotó: Hirling Bálint - Origo

A legnagyobb bevásárlást a szlovén Krim Ljubljana tartotta, amely a 2001-es és 2003-as BL-győztes csapatához méltó világválogatottat hozott össze.

A balkáni rivális Buducnost lerablása nyomán érkezett a világ leggólerősebb kapusa, Barbara Arenhart, a BL történetének negyedik legtöbb gólját szerző Andrea Lekic, a tokiói olimpián klasszisát ismét bizonyító, Franciaországot aranyéremre vezető Allison Pineau, a 31 éves korában is rendkívül alulértékelt beállónak számító Dragana Cvijic, valamint Katarina Krpez és Sanja Radosavljevic személyében két gólerős szerb szélső is csatlakozott Uros Bregar együtteséhez.

Ha ez nem lenne elég, a dán és a francia csapatok is elkaphatnak bárkit, az Esbjergben nagyon megnéznénk, hogy Henny Reistad oldalán mire lenne képes egy egészséges Estevana Polman. A Brestben a beálló Pauletta Foppának az Európa-liga egyik legnagyobb gólzsákja, Helene Gigstad Fauske osztogathatja a passzokat. Ja, és ott van a CSM Bukarest, amelyben a már 33 éves Cristina Neagu folytathatja küldetését, hogy hazavigye szülővárosába a BL-trófeát.

A következő oldalon a tíz legjobb nyári igazolással folytatjuk!