Vágólapra másolva!
Nyolc olyan csapatot tudunk mondani a női kézilabda Bajnokok Ligája 2021-22-es szezonja előtt, amelynek végső győzelme nem okozna földindulást. További három együttessel kiegészülve a 16-os mezőnyből 11 klub is kisebb-nagyobb eséllyel pályázik a szokás szerint Budapesten megrendezésre kerülő négyes döntőbe jutásra. A kiegyenlített erőviszonyokból akár a Győri Audi ETO és a magyar bajnoki trónról őket letaszító FTC-Rail Cargo Hungária is profitálhat. Mindkét zöld-fehér klub részt vett abban az óriási játékosmozgásban, ami alaposan megkeverheti a kártyákat a legrangosabb európai klubtrófeáért zajló versengésben. 

16) Savehof – A legrangosabb európai kupába egy év szünet után visszatérő csapat szokás szerint svéd játékosokkal próbálja felvenni a harcot az elittel.
15) Kastamonu – Újoncavatás török módra, Jovanka Radiceviccsel és további három ex-Buducnost kézilabdázóval kiegészítve.
14) Podravka – Tartunk tőle, hogy Zlatko Saracevic sajnálatos halálával egy az elmúlt években remekül alakuló projekt szétesése indult meg. Larissa Kalaus BL-debütálására kíváncsiak leszünk.
13) Buducnost – Valamiért menekülnek a montenegróiak Bojana Popovictól, aki így fiatalokkal, szinte a nulláról építhet csapatot. Legendának való feladat.

Cristina Neagu ötödik alkalommal próbálja meg hazavinni szülővárosába a BL-trófeát Forrás: Alexandru Nitisor / EHF CL, Facebook

12) Borussia Dortmund – Reméljük, hogy végre megláthatjuk, hogyan viszonyulnak a rettegett „sárga fal" szurkolói a női kézilabdához.
11) Metz – Szintén szurkolóikban lehet az erejük, valamint az idei Európa-liga gólkirálynőjében és MVP-jében, a Nantes-tól érkező brazil Bruna de Paulában.
10) Odense – Hiába Nycke Groot visszavonulása és Tess Wester távozása, már négy holland van a dán együttesben. Lois Abbinghon pedig a világ szeme.
9) Brest – Távozott a kispadól Laurent Bezeau, aki felépítette a döntőbe jutó sikercsapatot, amelynek Gulldén és Gros sem tagja már. Ki lesz az, aki Pauletta Foppát kiszolgálja labdákkal? Darleux és Toft révén kapusposzton jóval előrébb állnak, mint a 9. hely!
8) CSM Bukarest – Cristina Neagu hazaviszi szülővárosába a BL-trófeát, 5. kísérlet. A román kézilabda helyzetét mutatja, hogy rajta kívül az összes meghatározó játékos külföldi.
7) Esbjerg – Estevana Polman és Henny Reistad egy csapatban. Kell ennél több?

Elek Gábor és a Fradi nagyon szeretne már "végre" bejutni a BL négyes döntőjébe Forrás: Orlocizsuzsanna/fradi.hu

6) FTC-Rail Cargo Hungária – Irányítógondokkal kezdődik a szezon, de vajon sikerül-e végre túllépni a saját árnyékán a csapatnak? A nehézségek ellenére is ez egy négyes döntőre esélyes alapanyagból álló keret, reméljük Elek Gábor képes lesz szintet lépni.
5) Rosztov-Don – Anna Vjahirjeva nélkül ez egy rázós menetnek tűnik. Az erősorrend nyolc legelőrébb rangsorolt csapatából mindenki másnak van legalább egy komoly balkezes átlövője. A Rosztovnak nincs.
4) CSZKA Moszkva – Mihajlicsenko, Szabirova/Ilina, Gros – ígéretes összetétel a hátsó posztokra. A széleken még erősítésre szorulnának, cserébe a kispadra - az előző szezon közben menesztett Jan Leslie helyére - Florentin Pera személyében megtalálták az utódot.
3) Krim Ljubljana – Retro parti a szlovén fővárosban. Csupa rutinos klasszissal erősödtek, kérdés a sebességük mennyire kopott meg. Tjasa Stanko és Valentina Klemencic pedig a szlovén válogatotthoz gyűjthetnek értékes tapasztalatokat.

Lukács Viktória, Háfra Noémi és Schatzl Nadine bő egy éve még mindannyian a Fradiban játszottak - most már a Győr mezében kell keresni őket Forrás: MTI/Soós Lajos

2) Győri Audi ETO – Elkezdeni elölről. Egytől egyig izgalmas játékosokat kapott Ambros Martín maga mellé, akikből, ha kihozza a maximumot, akkor a lehető leghamarabb visszaülhetnek a trónra. Veszélyfaktor a túl bő keret, és az ezzel járó várható elégedetlenség a játékperceket illetően.
1) Vipers Kristiansand – Reistad nélkül is nagyon jól néz ki a címvédő, amiben szokatlanul sok nem norvég játékost láthatunk majd.