A 23 éves játékos a Vasas együttesében vált ismertté, a klub játékosa volt, amikor a magyar válogatott 2017-ben megnyerte a győri EYOF-ot. Kuczora Csenge később junior Európa-bajnok is lett, ám ekkor már a Vácban szerepelt, amellyel az Európa-ligában is bemutatkozhatott.
Az erfurti klub honlapja arról számolt be, hogy
Kuczora Csenge bő öt év után távozik Vácról, és a német bajnokságban második helyen álló Thüringer csapatában folytatja a pályafutását.
„Hét éve szerepelek az NB I-ben, és a mostani a hatodik idényem Vácon. Úgy érzem, hogy itt az ideje külföldön kipróbálni magam, és több érdeklődő is akadt, de
a Thüringer képviselőjével folytatott beszélgetés után nem volt kétségem afelől, hogy ott akarom folytatni.
Az is szerepet játszott a döntésemben, hogy a klub nemzetközi szinten is folyamatosan kiemelkedően teljesít. Várom már, hogy elkezdődjön a karrierem új fejezete" – nyilatkozta Kuczora, aki a hetedik magyar kézilabdázó lesz a női Bundesligában, és aki a 2022/23-as szezonban
a Vác és a THC két egymás elleni Európa-liga-találkozóján összesen 30 gólt dobott.
A magyar válogatottban Kuczora 29 meccsen 69 gólt szerzett, 2022 óta alapembernek számít, így részt vett a decemberi kézilabda-világbajnokságon is, amelyen Golovin Vlagyimir együttese kiharcolta a debreceni olimpiai selejtezőtornán való részvétételt.