Karel Poborsky (Csehország)

Vágólapra másolva!
Ők ott vannak, minden bizonnyal ott lesznek, s dönthetnek, sztárokká válhatnak az Európa-bajnokságon. Végeláthatatlan sorozatunk mai embere Karel Poborsky, a csehek középpályása.
Vágólapra másolva!

Karel Poborsky (Csehország)
Poszt: középpályás
Klub: Sparta Praha
Születési idő: 1972. március 30., Hrade Jindrichuv
Válogatottság: 91 mérkőzés, 7 gól

A cseh labdarúgás történetében senki sem húzhatta fel nála többször a címeres mezt, a válogatott legrutinosabb tagja.

A Ceské Budejovicáben kezdte pályafutását, még a csehszlovák bajnokságban mutatkozott be az 1991-92-es idényben. Ekkor még nem szerzett gólt, de a következő pontvadászatban már hét találatig jutott. Már innen meghívták a válogatottba, 1994 februárjában az önálló Csehország első hivatalos meccsén debütált Törökország ellen.

Egy szezont eltöltött a Viktoria Zizkovban is, majd 1995-ben a Slavia Prahába szerződött, amellyel az UEFA-kuap elődöntőjéig menetelt, és bajnoki címet szerzett.

A nemzetközi futballközvélemény az 1996-os Európa-bajnokságon figyelt fel rá, elsősorban a portugálok ellen szerzett szenzációs, átemeléses gólja miatt. Az Eb után a Manchester United 5,1 millió eurót fizetett érte, de a MU-ban nem tudott gyökeret verni, posztján ugyanis egy bizonyos David Beckham szerepelt.

Két szezon alatt azért 32 bajnokin öt gólt ért el a Vörös Ördögöknél, majd 1998 nyarán 2,9 millió euróért a Benficába szerződött. Lisszabonban hamar visszanyerte remek formáját, szerepelt a 2000-es Eb-n, majd 2001 januárjában a Lazio csapott le rá.

Másfél évig futballozott Rómában, mérsékelt sikerrel, így aztán 2002 nyarán hazatért a Sparta Prahába, amelynek jelenleg a csapatkapitánya. A válogatottból is kiszoríthatatlannak számít, a középpálya jobb oldalán rendkívül gólerősen futballozik.