Tavaly novemberben vezették be azt a szabályt a legendás tenisztornán, miszerint a nőknek idéntől megengedett lesz a sötét színű alsó aláöltöző. A többi, ruhára vonatkozó előírás változatlan marad, azaz minden egyéb ruhadarabnak a tradicionálisnak számító fehér színűnek kell lennie.
A legtöbb teniszezőnő harcolt az alsó aláöltözőre vonatkozó szabály kiharcolásáért, hiszen korábban a menstruáció miatt idegessé váltak attól, hogy fehér alsóruházat viselésére kötelezték őket. Ugyan Karolína Plisková is örül a változásnak, a korábbi világelső cseh teniszezőnő az új szabály ellenére sem változtat a wimbledoni szokásain.
Sohasem aggódtam emiatt, ezért most sem fogok fekete alsóneműt hordani.
Néhány lánynak viszont ez probléma volt, ezért azt gondolom, ez segíthet nekik, hogy kevésbé legyenek stresszesek" – nyilatkozta a kétszeres Grand Slam-döntős, jelenleg világranglista-18. Plisková.
A tavalyi döntős Onsz Dzsabur azok közé tartozik, akiket zavart az eddigi korlátozás, ám az új szabállyal sincsen teljesen kibékülve.
„Nyilván jobb lenne nem paranoiásnak lenni, de így mindenki tudni fogja, ha egy teniszezőnő menstruál, úgyhogy nem tudom, jobb lesz-e így – mondta Dzsabur. – Annak örülök, hogy Wimbledon igyekszik segíteni a nőknek, hogy jobban érezzék magukat a pályán, de
én nem hiszem, hogy bármit is fogok viselni."