Vágólapra másolva!
Az Aston Martin friss igazolása a hétfői autóbemutatón mutatott rá egy óriási változásra a jelenlegi és a korábbi istállói között.

Alonso 2021-ben az Alpine színeiben tért vissza a Forma–1-be, de az őt ért rengeteg műszaki hiba miatt egyre dühösebb lett a csapatára, így tavaly nyáron bejelentette, hogy 2023-tól az Aston Martin pilótája lesz. A Sebastian Vettel helyére igazolt spanyol az új csapata autóbemutatóján az autóval kapcsolatos első benyomásai mellett arról is beszélt, miben lesz másabb a brit márkával versenyezni, mint az eddigi istállóival.

Aston Martin
Aston Martin
Aston Martin
Fernando Alonso, Aston Martin, Lawrence Stroll
Aston Martin
Aston Martin
Aston Martin
Aston Martin
Fernando Alonso, Aston Martin, Lawrence Stroll
Aston Martin
Aston Martin
Aston Martin
Aston Martin
Fernando Alonso, Aston Martin, Lawrence Stroll
Aston Martin

Lehet, hogy tapasztalatra van szükségük, amíg rendszeresen vb-címért, győzelemért vagy akár dobogóért tudunk harcolni, de

nyilatkozta a kétszeres világbajnok. –

Ha a negyedik vagy az ötödik helyen végeztek, már annak is örültek, de

Fernando Alonso nagy lelkesedéssel mesélt az Aston Martinnal közös munkájáról Forrás: Twitter

„Sokat várok el azoktól az emberektől, akikkel együtt dolgozom.

– folytatta Alonso. – Nyilvánvalóan közrejátszik ebben Lawrence [Stroll] vezetési képessége, akit már sok éve ismerek. Sok sikert ért el különböző helyeken, és kétségtelen, hogy a Forma-1 sem lesz más, előbb-utóbb sikerülni fog. Ez pedig nagyon motiváló azon emberek számára, akik újonnan csatlakoznak a csapathoz."

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!